7 szoba 2020-as TOP20 listája

7 szoba 2020-as TOP20 listája

A 7szoba Top20-as listája nem is lehetne szubjektívebb. Nem feltétlenül 2020 legjobb könyvei vagy az év megjelenései kerültek fel ide – csak olyanok, amik nélkül szegényebb lennék, amik fontossá váltak számomra, és persze amiket – szakmaiság nélkül, de nagy szeretettel – ajánlok az utánam következő olvasóknak.

Kívánom, hogy minden szívnek legyen top20-as listája, ami nem tömegek hangját, hanem a saját ízlésünket tükrözi. 2021-ben ennél is jobban törekszem majd erre.

NAPPALI

Tavaly szédítően sok ismeretterjesztő könyvet olvastam, így komoly vágyam lett év végére, hogy 2020-ban több regényt olvassak majd. Bevált. A top20 legtöbb szereplője a nappaliban sorakozik fel. Sorrendet képtelen voltam felállítani, az alábbi regények mind a dobogó legfelső fokán tolanganak.

Celeste Ng - Kis tüzek mindenütt

Nem véletlen nincs róla blogbejegyzés – mikor befejeztem, csak egyetlen dolgot tudtam róla mondani: így kell regényt írni. Sokszereplős, több korosztályt megszólaltató és mindenkit hitelesen bemutató regény, nem kevés izgalommal és fordulattal, de a sok akció között is mindig a karakterábrázolás marad a legmegkapóbb az egészben. Ha valakinek ötlete sincs, mit olvasson, olvassa ezt! (A regényből készült sorozatról nem tudok nyilatkozni – még nem volt hozzá bátorságom.)

Európa

David Nicholls - Mi

Úgy tűnik, tízévente jár nekem egy maradandó Nicholls-élmény. 2011-ben az Egy nap című könyvvel (és kivételesen a filmmel is, nagyon is!) lopta be magát a szívembe a szerző. Idén pedig azért lehetek neki hálás, mert több hétig tartó vergődés után az ő könyvét voltam képes elolvasni a karantén idején. A regény segítségével utazhattam, miközben a valóságban nem mehettem sehová.

A könyvről írt bejegyzésem itt olvasható.

Európa

F. Várkonyi Zsuzsa - Férfiidők lányregénye

Amit szavakba tudok önteni, azt nem mondhatom el, a többire pedig nincsenek szavaim. Talán még csak annyit, hogy van pár könyv az életemben, aminek a szerepőlői alkalomadtán (nem is olyan ritkán) eszembe jutnak. Most lett még egy. 

Féder Márta pedig megmutatta, hogy egy filmes borító is lehet lélegzetelállítóan gyönyörű. Azért különösen kedves a szívemnek ez a kép, mert bár a könyv alapján készült “Akik maradtak” című filmmel nem voltam maradéktalanul elégedett, az biztos, hogy Klára Szőke Abigélként, az édes Aldókánk pedig örökkön örökké Hajduk Károly finom lényén keresztül fog megjelenni előttem. 

Libri

Linda Boström Knausgård - Isten hozott Amerikában

Tisztában vagyok vele, hogy az ember szívében mindig különleges helyet töltenek be az elsők – nekem pedig ez volt az első recenziós példányom, és mint ilyen, mindig kedves lesz számomra. De még kedvesebb az, akire ráismertem a sorok között. Rövid, de annál mélyebbre menős, emlékezetes kisregény. 

A könyvről írt bejegyzésem itt olvasható.

Jaffa

Elina Hirvonen - Hogy ő is ugyanarra emlékezzen

Ha van könyv, aminek az újrakiadásáért kopogtatnék és küszöböt rágnék, ez lenne az. Végtelenül hálás vagyok, hogy mégis olvashattam ezt a beszerezhetetlen csodát. Nem tudom, hogyan lehet ilyen kevéssel ilyen sokat mesélni. Egy elbaltázott generáció által bénán nevelt gyerekek története ez. Felnőtt korban elmesélt emlékek; villanó képek, melyeket senkinek sem szabadna átélnie, és ha mégis, jobb volna nem emlékezni rájuk. Torokszakadtáig ordított, artikulálatlan imák – apák által megtépázott Atya-figurák.⁣

És minden szörnyűség között élni akarás. Könyvekbe menekülés és végtelen hit abban, hogy lehet olyan az élet, mint amilyet olvasunk, nem pedig olyan, mint ami behallatszódik a kisszoba sötétjébe. ⁣

Magvető

Tompa Andrea - Haza

Az idei évem egyik legkülönlegesebb darabja, hónapokig olvastam – volt, hogy egy nap alatt 100 oldalt felfalva, volt, hogy egy hétig egyetlen bekezdést ízlelgetve. 
480 oldalas elmélkedés a csillapíthatatlan honvágyról és a nyelvről. Csak az vágjon bele, aki képes lelassítani hozzá!

Blogbejegyzés hamarosan.

Jelenkor

Lori Gottlieb - Akarsz beszélni róla?

Ez bizony kedvencek közt is kedvenc lett idén.

Igazi máslaposságot okozó könyv, ami sokáig velünk marad – és aminek a helyére nagyon nehezen engedünk be új olvasmányt. 

Ódákat korábban itt zengtem róla.

21. Század Kiadó

Karafiáth Orsolya - Amikor a mama legelte a papa haját

Annyiszor tört bele a bicskám Karafiáth munkásságába, euforóikus boldogságot hozott, hogy ez a kötet végre meghozta nekem őt. Imádtam a rövid történeteket olvasni – még ha sokszor bele is borzongtam abba, hogy nemcsak a nevünk ugyanaz, hanem jó pár emlékünk is.

Erről és a könyvről itt írtam bővebben.

Scolar

Lisa Taddeo - Három nő

Páratlan! Sosem olvastam ehhez hasonlót: ismeretközlő irodalom, ami a szavaival képes felvenni a versenyt a szépirodalommal. Az előszó pedig csillagos tizes – tessék bemenni egy könyvesboltba és csak azt elolvasni. (Aztán vedd meg és olvasd el az egészet, úgy sem bírnád ki másképp.)

Blogbejegyzés hamarosan!
(Nagy gondban leszek, mert ez a kötet a nappaliban, a hálószobában és a dolgozóban is megállná a helyét)

Athenaeum

Taffy Brodesser-Akner - Fleishman bajban van

Van-e tökösebb annál, ahogy egy újságírónő egy töketlen negyvenesről ír regényt? Ez a kötet megerősíti a kortárs irodalomba vetett hitemet – és toronymagasra emeli a lécet. 

Ha ez nem elég, ebben a bejegyzésben győzködlek még egy kicsit. 

21. Század Kiadó

David Grossman - Csak játszik velem az élet

Ez a regény ment a legmélyebbre idén.

Sok oka lehet annak, ha valaki könyvet ajánl – ezt a regényt úgy tukmáltam a szeretteimre, mint aki saját magából váj ki és kínálgat egy jókora szeletet. 

A történetről bővebben mesélek, valamint írót, fordítót méltatok ebben a bejegyzésben.

Scolar

Heike Faller - 100 felejthetetlen pillanat

Becsúszó szereléssel landolt a kosaramban ez a könyvesbolti kasszák közelébe kihelyezett ajándékkötet, de nem bántam meg, hogy “bedőltem”. Életfogytig érvényes szállást bérelt a szívembe és már látom, hogy meg hány ember kapja majd tőlem ajándékba. 

Nem egy szokványos, sablonos ajándékkönyv. Szerintem minden otthonban polcon lenne a helye.

Hamarosan blogbejegyzésben bizonygatom, miért is olyan csodálatos.

Partvonal

DOLGOZÓSZOBA

Ha a szívemre teszem a kezem, talán a dolgozószobát nevezném ki a legkedvesebb szobámnak itt a blogon, idén mégis igyekeztem a szépirodalom javára viszonylag kevés időt tölteni idebent. Azért 2020-ban is rengeteget tanultam önmagamról, a kapcsolataimról és a világ dolgairól – többek közt ezeknek a köteteknek köszönhetően.

Adam Alter - Ellenállhatatlan

Ez a könyv az volt nekem, ami pár hónappal később a Social Dillema című Netflix sorozat a világban sokaknak. Alapjaiban változtatta meg a felhasználói attitűdömet és a (szociális) médiáról alkotott véleményemet. Különösen kedves emlék, hogy egy olyan hétvégi elvonuláson olvashattam, ahová telefon nélkül mentem.

Itt írok arról, miért kéne mindenkinek elolvasnia ezt a könyvet.

HVG Könyvek

Thomas S. Greenspon: Amikor a jó nem elég jó - A maximalizmus igazi arca

A könyv, amit minden szorongó (kis)tininek és felnőttnek el kellene olvasnia; és szülővé válás előtt is kötelezővé tenném, biztosan eredendően kevesebbet rontanánk egy ilyen segítséggel.

Greenspon egyszer s mindenkorra megérteti velünk, hogy a maximalizmus nem egy személyiségjegy és főként nem erény; és segít minket kikászálódni ebből az örvényből, ha már belekeveredtünk. 

 

Bővebben pedig itt olvashattok erről a remek könyvről!

Harmat

Katharina Vestre - Mielőtt megszülettél

A könyv, amitől a legokosabbnak éreztem magam idén. 🙂

És persze mindig arra a mozgalmas hétre fog emlékeztetni, mikor három barátnőm is szinte egyszerre jelenti be, hogy kisbabát vár. Azóta már az egyikük polcát díszíti az enyém helyett, de a testünkről szerzett tudás egy jó része így is megmaradt.

Cser

HÁLÓSZOBA

Idén sem ódzkodtunk a romantikus regényektől, bár jóval kevesebb hely jutott nekik. Mutatok kettőt, ami kiemelkedik a társai közül és azoknak is szívből ajánlom, akik soha semmit nem vennének kezükbe a műfajból.

Milena Busquets - Ez is elmúlik

A második karanténregényem egy igazi mediterrán csemege.
Azért nagy vágyam egyszer tengerparton újraolvasni…

A kusza történetről egy kis kedvcsináló itt.

Ha megvennéd, a Könyvudvart támogasd – ők is jól járnak és te is, hisz a kötet nálunk mindössze 590 forint.

Taylor Jenkins Reid - Evelyn hét férje

Paradox helyzet, de sokszor azokról a könyvekről nem ejtek sehol szót, amik a legtöbbet jelentették nekem. 
Erről sem, pedig létfontosságú felismeréseket hozott számomra. Már sosem fogom tudni, hogy azért történt-e így, mert a terápiámban pont egy olyan résznél tartottam, amire tökéletesen rezonált, de sosem felejtem el, micsoda áttörést köszönhetek ennek a regénynek. Igen, egy botegyszerűnek tűnő romantikus regény is képes ilyesmire!

KONYHA

Mondhatni kényszerből kezdtem el gasztroregényeket kutatni, hogy ne kongjon üresen a blog konyhája – arra nem számítottam, hogy csiszolatlan gyémántokra bukkanok majd útközben.

Bíró Zsófia - A boldog hentes felesége


Ez a könyv a hazatérések hazatérése volt számomra, csak azt sajnálom, hogy nem olvastam korábban. 

Ittírtam róla.

GYEREKSZOBA

Bár a dolgozószobába már betévedtek a gyerekek, mutatok két “igazi” gyerekkönyvet, amik idén a szívem közepébe költöztek.

Mészöly Ágnes - A fiú, akit elvarázsolt a zene

A Naphegy Kiadó gyermekek számára készült rövid életrajzi sorozata egyebek közt Kós Károlyt és Szabó Magdát is bemutatja. Ebből a kötetből pedig Bartók Bélát ismerhetjük meg.
(Talán egy napon elmesélhetem majd, miért lett olyan fontos számomra.)

Nem csak ezt a részt, a teljes sorozatot szívből ajánlom kicsiknek és nagyoknak.

Naphegy Kiadó

Sara Pennypacker - Pax

Ismerünk az irodalomban megszelídített rókát. Ez a barátság méltón emelkedik melléjük – és ez a regény legalább tényleg gyerekeknek szól. Pennypacker gyönyörűen és hitelesen adta vissza, nem öregítette a gyerek főszereplőnket. Ahogy tökéletesen mutatta be azt is, milyen a nagy csalódások után újra megbízni a felnőttekben, és az életben, a jóságban.

A fent felsorolt értékei mellett a legnagyobb üzenete talán az, hogy „igenis van alma, ami jó messzire esik a fájától”.  Érdemes előolvasni, mielőtt 12 évesünk kezébe adjuk – legjobb lenne persze együtt olvasni, és beszélni, beszélni, beszélni a hallottakról/látottakról.

Könyvmolyképző

ELŐSZOBA

A 7 szoba blog előszobája 2020-ban komoly tatarozás alatt állt,
a veszélyes törmelék miatt én sem nagyon merészkedtem be.
Talán 2021-ben itt is többet időzünk majd. 

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu