NAPPALI

itt időznek azok az
olvasmányok, amik egy másik szobába
sem tudnának beilleszkedni 🙂

Egy év Kiss Tibor Noéval

Ezek a könyvek nem a fa alól jöttek – de a 2021-es évem útitársai voltak. Nagy álmom volt idén bevenni az egyelőre 3 kötetből álló Kiss Tibor Noé–életművet, így tavasztól télig mindig terítékre került nálam egy-egy regénye.Ezek a becsapós, magukat rövidnek mutató jószágok a maguk 140-250 oldalaival több hónapra nyújtottak

Bővebben

„Ha feltétlenül muszáj találkoznunk a szüleiddel, akkor legalább legyen itthon, és ne idegen pályán” | Jonathan Franzen: Javítások

Jonathan Franzen karácsonyi hangolódásra szinte teljesen alkalmatlan regénymonstrumával, a Javítások-kal töltöttem a fél decembert. Bár a fülszöveg azt sejteti, egy karácsonyi vacsora áll a regény központjában, valójában sok száz oldalt kell elolvasnunk ahhoz, hogy erre a bizonyos vacsorára megérkezzünk. És hogy megéri-e? Hatalmas betűkkel: IGEN!De azért rögös út vezetett eddig a

Bővebben

Most múlik | Harminc magyar író az emberi méltóságról

Sokszor, sok helyen leírtam már, ha ilyen témájú olvasmány került a kezembe, hogy nekem egyelőre nincs közöm a halálhoz, és ez egyébként rendszerint zavarba is hoz  – de újra meg újra trenírozom magam ilyen és ehhez hasonló olvasmányokkal. („No, tanulj csacsi, szamár lesz belőled. Tanuld a gyászt.” – Biztatja magát Polcz

Bővebben

A “líraképes” prózaíró | Mészöly-versek

A Mészöly-életmű szédítően sokszínű. Akad közte regény, esszé, mese, dráma, ifjúsági regény, rádiójáték és vers is – és akármelyik műfajra essen is a választásunk, remekművekkel találkozunk.Ebben a bejegyzésben Mészöly lírájáról lesz szó, melyet két – átfedésekkel is bíró – kötet jegyez: egyikük az Esti térkép; a másik pedig az Elégia.

Bővebben

Szövetség egy életen át | A Mészöly-Polcz házaspár II.

Amondó vagyok, hogy Mészölyt mint embert is érdemes megismerni, ha a művei olvasására adjuk a fejünket; és ha Mészölyt olvasunk, olvassunk mellé Polcz Alaine-t is – kezdésnek például tökéletes az Egész lényeddel című kötet. Nádas Péter fotója Ezzel az – először 2006-ban megjelent írással – Polcz Alaine emléket állít férjének,

Bővebben

Egy mondat a hűtlenségről | A Mészöly-Polcz házaspár I.

Mészölyt olvasni igenis kihívás, de sokat segít, ha nem pusztán íróként, emberként is megkedveljük – ebbe a folyamatba pedig érdemes bevonnunk a feleségét. |  A kötet 2017-es megjelenésekor sokat cikkeztek Mészöly hűtlenségéről, mint egy új keletű bulvárhírről. Meg kell hagyni, hogy Mészöly Miklós és Polcz Alaine házassága a hűséget tekintve sajátos

Bővebben

Ha csak egyetlen Mészöly-kötetet olvasol el | Jelentés öt egérről

„Nem szabad elfelejteniök maguknak irodalomtörténészeknek és egyáltalán az embereknek, hogy nekünk körülbelül húsz évig tartott a háború”– Nemes Nagy Ágnes A Jelenkor új Mészöly-kiadványain látszik, hogy nem muszájból lettek újra megjelentetve; a gondos válogatások arra törekednek, hogy az olvasó igazán megismerhesse az életművet és megérthesse a szerzőt és az írásait.

Bővebben

Szolláth Dávid Mészöly-monográfiája | avagy miért ne essünk neki magunktól életmű-olvasásoknak

Sokakat meglepett, micsoda fába vágtam a fejszémet a 2021-es évben. De a Mészöly-életmű tetemes részében való elmerülés nem bevehetetlen vár volt, hanem egy gyönyörű kaland. Viszont szinte egészen biztos vagyok benne, hogy túravezető nélkül eltévedtem volna. Sőt, pontosítsunk: Szolláth Dávid monográfiájának megjelenése nélkül el sem indultam volna. A tanulmány négy

Bővebben
marton-laszlo-arnyas-foutca

Irodalmi lépegető | Márton László: Árnyas főutca

Már épp Mészöly Miklós Filmje következett volna az agendámban, de gondoltam, ahhoz fel kell kötnöm a gatyámat, ezért kivételesen előre olvastam el a műről szóló részeket Szolláth Dávid monográfiájában. Szolláth egy ponton elkezdi alaposan összehasonlítani a Film sajátos elbeszélőjét ’Árnyas főutca’ mesélőjével. E fejezet pedig úgy felkeltette az érdeklődésemet, hogy

Bővebben
Close Menu