Kibújás vagy bebújás? | Trogmayer Éva – Egervölgyi Lilla: Medvemese

Kibújás vagy bebújás? | Trogmayer Éva – Egervölgyi Lilla: Medvemese

Első ránézésre biztos voltam benne, hogy külsőre, formára, tapintásra imádni fogom a kötetet – de a könyv illusztrációi még ezt a helyből barátságos elképzelésemet is jócskán felülmúlták. 

Idén is megfordult a kezem között pár gyönyörű, egyedi és megnyerő gyermekkönyv, de a Medvemese külseje kiemelkedik az eddig látottak közül is. 

A bátor színek, a nem mindennapi technikák megjelenése, a minták rengeteg aprólékos részletének együttese olyan mesekönyvet alkot, ami oldalról oldalra leveszi a lábáról az olvasót. 

Egyik személyes kedvencem az újságot olvasó Medve úr illusztrációja. 

„Hogyan készültek az illusztrációk?

Kézzel és számítógépen. Sok elemet papírkollázsként készítettem el, aztán digitalizáltam és gépen folytattam az alkotást. Itt néhány olyan elemet láthattok, amelyek kézzel festett/nyomtatott papírokból készültek a dolgozóm közepén a földön ülve, térdelve, hemperegve, ollóval, ragasztóval”

– írja a mesekönyv számára létrehozott @papirsziv instagram-oldalon Egervölgyi Lilla, illusztrátor.  

Azt már érezzük, ha a Medvemese képeskönyv lenne, nyert ügye volna. 
De mi a helyzet a történettel? Mégis ez egy mesekönyv lelke!
Ez a Medvemese esetében is így van. Trogmayer Éva első mesekönyvének történetében ott dobog a szerző szíve, és ez minden sorban érződik. 

Medve úr a Mézes Vándor szállodaigazgatója. A „Szálló a Lépesmézhez” nem csupán a munkahelye, családja már nemzedékek óta itt él, ő is itt lakik, és itt neveli Kis Bocs nevű csemetéjét. Ez a csodálatos miliő azonban egy-kettőre sivárrá válik, mert a szállodából egyik napról a másikra eltűnnek a vendégek – a szálláshellyel együtt az egész világ is bezár, mindenki otthon marad. 
Eltaláltuk, valóban amolyan karanténmesével van dolgunk, de nem kell megijedni – a történet gyönyörűen rezonál azokra az eseményekre és leginkább az érzésekre, melyeket az elmúlt (lassan) két évben átél(t)ünk. Vírus, kézfertőtlenítés és maszk szerencsére nem ér el a mese birodalmába; de találkozhatunk az egyik napról a másikra megélhetését elvesztő szülővel, akinek a gondterheltségéből a gyermekre is ragad. A vendég nélkül maradt szállóban unatkozó csemetét szórakoztatni kell, sőt, ami ennél is fontosabb: etetni.

„Kis Bocs még mindig ott állt, ahová Medve úr letette. Nem értette pontosan, mi történik, és nem is igazán tudta, mit tegyen. Végül odalopódzott Medve úr mögé, apró kezével finoman megsimította a hátát, és kimondta, ami most a legfontosabbnak tűnt.
– Apu, éhes vagyok.”

Szerencsére Medve úr viszonylag hamar összeszedi magát (lentről szép nyerni), a reggeli kakaó is az asztalra kerül, és arról is gondoskodik, hogy az unatkozó medvebocsot ne kelljen ringatni egy-egy eseménydús nap végén. 

A leheletfinom humorral és óriási szívvel megírt történetben nem maradunk sokáig az üres szállodában. A Medvemesében nem fordul egy csapásra jóra minden, de a maga természetességével beindul, szép lassan folytatódik az élet, így a kötet második felében váratlan kalandra kísérhetjük apát és fiát. 

A mese a demagógiától mentes, de a kis bocsoknak való nagy tanulságoktól nem; így egy nyafka pandalány megtanít minket arra, hány különböző medvebocs lakik még szerte a világban; láthatjuk, mit okoz egy kapcsolatban a rivalizálás; hogy a nagy veszekedések után micsoda csoda kibékülni; Medve papa pedig azt is gyönyörűen elmagyarázza a kismackónak, hogy néha bizony nem szégyen alulmaradni egy-egy nagy versenyben.

Szívből kívánom, hogy a Nektár-lak erdő széli lakói a szálloda helyett sok-sok állandó lakhelyre leljenek 5-8 éves gyerekek (és hozzám hasonló harmincasok) polcain.
Várva várt esti mesének és napközbeni útitársnak is tökéletes. 

A kötet az ‘Adventi csodák’ akció keretein belül most 20% kedvezménnyel vásárolható meg
a Libri webáruházából.

Close Menu