Elöljáróban annyit, hogy Szilvásit szinte mindig fenntartásokkal kell olvasni, ami a korrajzot illeti.
Golubeff Lóránt, az Alinea Kiadó ügyvezető igazgatója, aki sorra jelenteti meg a nehezen hozzáférhető Szilvási-regényeket – bölcsen kifejtette:
“Egy távoli világ, ami furcsa lehet mindazoknak, akik nem éltek akkoriban. Napjainkban már idegen a regényt átható korszellem – és meglehetősen naivak a szereplők. Kétségtelen, hogy nem ez a magyar történelem legfelemelőbb korszaka. Ne várjunk rendszerkritikus regényt, hiszen akkoriban ilyenek megjelenésére nem volt esély.”
Hogy miért imádom mégis ezeket az elvtársazó figurákat? (Azon túl, hogy remekül vannak megalkotva.)
Mert a lélek nem változik.
A ’60-as években ábrázolt tini ugyanúgy szeret, ahogy én szerettem 2006-ban (…és ’nyolcban, meg ’tizenegyben…)
Nagy kár, hogy az utánunk következő generáció valószínűleg még nehezebben találja majd a kapcsolódást a szerzővel és a korral, amelyről írt. Azért sajnálom, mert merem állítani, hogy kevesen írnak megközelítőleg olyan jól ifjúsági regényt, mint Szilvási.
Ha Könyvszekér vagy antikvárium mellett jártok, vegyétek meg egy-egy kötetét találomra, vagy válogassatok az Alinea Kiadó egyre bővülő kínálatából.
Bár szerintem nehéz mellélőni, azért most megmutatom nektek a nagy kedvenceimet. Ha a blogon lenne nyolcadik szoba, a Padlás lenne az, ahol azok a kincset érő könyvek laknának, melyek nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok. Ilyen az első általam olvasott Szilvási-regény, az Egymás szemében, és ha lehet, még inkább ilyen az …és mégis őrizetlenül.
Egymás szemében
Van olyan, aki nem az Egymás szemében-nel kezdte a Szilvásival való ismerkedést? Az író leghíresebb és (méltán) legnépszerűbb könyvéről van szó.
15 éves voltam, mikor először olvastam.
A történet két fiatal váltott szemszögű elbeszéléséből, naplójegyzeteiből áll össze. Ilyen könyvekből sokkal többre lenne szükség. Ugyan mi lehet egy kamasz számára izgalmasabb, mint belemászni az ellenkező nem fejébe?
Imádtam Attilát (Szeplős ♡ ) minden dacos hülyeségével együtt. Hány kémiaórán lapoztam ezt a könyvet lázasan! (Meg is látszott a jegyeimen! 😀 )
Ez a könyv az első oldalától beszippantott.
Végem volt attól, ahogy a szereplők József Attilát idéztek egymásnak.
(Mert mégis ki más lenne az összes valaha volt Szilvási-szereplő kedvence, ha nem a nagy proletár költő. Ezt persze csöppet sem bánom, mert én sem szeretek nála jobban senkit.)
És miért ne történhetne meg, hogy egy 15 éves lány fejében egy hexameter jár, és a fiú, akit mindennél jobban szeret, tudja, hogy az összes József Attila-hexameter közül éppen melyik versének melyik sora…
„- Mondjam?
Nem tudtam volna felelni. Annyira ideges volt a torkom, hogy ha megszólalok, rám jön a fuldukló köhögés. Csak bólintottam vagy biccentettem. Talán türelmetlenül, mert már megbántam, hogy próbára akartam, hát mindegy, mindegy, essünk túl, őrültség volt, hogy azt a hexametert…
… és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem. —
Ettől a ma délutáni pillanattól fogva tudom, miért változtam át abban a másodpercben, amikor a múlt pénteken a pinceklubban először néztünk szembe egymással. Már tudom, miért nem kellett nekem soha senki, és miért nem kell ezután senki már, csak Attila. Mert akárkik voltak őneki is eddig, ezután már nem kellenek neki, és amíg élünk, senki-senki-senki nem fog kelleni neki rajtam kívül.
– Mitől féltél? – kérdezte akkor. Vagy talán csak egy óra múlva?
Értettem, miért kérdezi, megjátszottam, hogy nem értem.
– Melletted én semmitől sem félek.”
Annál a reszketve-szeretésnél, ahogy Tamara (Szélkisasszony) szerette az ő Szeplősét, csak egyetlen szebbet láttam.
Véletlenül azt is Szilvási írta.
Az örök kedvenc: ...és mégis őrizetlenül
1-2 évvel idősebben, egy szerelemmel arrébb végtelenül sokat jelentett nekem ez a könyv.
A nagymamám polcáról vettem le a fülszöveg és borítás nélküli kiadást, azzal a tudattal, hogy Szilvásival úgy sem lehet mellélőni. Akkor még nem tudtam, hogy az Egymás szemében-nél is nagyobb kincset találtam magamnak.
Ádám és Mariann a felnőttkor küszöbén állnak, és ki-ki súlyos terheket cipel a saját életében, mikor egymásba szeretnek. Komoly ellenszélben próbálják életben tartani ezt a szerelmet.
Ez a regény megtanította nekem, hogy nem csak az az erény, ha az ember végsőkig bírja a terheit – szerelemben a tehermegosztást is meg kell tanulni.
Bár a magyar irodalom egyik legszebb párbeszéde is ebbe a könyvbe lett belírva, mégis azok a részek voltak a kedvenceim, ahol a fiatalok nem voltak együtt, és megtudtuk, hogyan gondolkodnak egymásról. Például így:
“Eddig ő volt, aki csak kapott ebben a szerelemben, ezután végre adhat, becsületesen, olyan áron, amit – bár titkolnia muszáj – sohase kell szégyellenie senki előtt. Könnyű lustálkodni olyan szerelemben, ami nem kíván áldozatot se egyiktől, se másiktól. Nem is igazi az talán. Hiszen legtöbben úgy mondják: együtt járunk. Az igazi szerelem ott kezdődik, amikor bizonyítani kell, hogy mindenre képes vagyok a másikért…”
A tuti befutó: Születésnap júniusban
Kevesebbet beszélünk a Születésnap júniusban-ról, pedig az is a legkedvesebb Szilvási-könyveim közé tartozik. Sosem botlottam még bele máshol, szóval örökké hálás leszek annak a házigazdának, aki meglátott a polca előtt pipiskedni, és nekem ajándékozta a saját példányát a 19. karácsonyomon.
Ez a regény kevésbé lelkizős, mint az előbb említett két másik ifjúsági regény. Több korosztály is megjelenik benne, ami több zizegő szálat is jelent nekünk. Szilvási filmrendezőket megközelítő „vágásokkal” ugrál a fejezetek közt, olyan akciót és izgalmat nyújtva, hogy a fal adja a másikat.
A Szilvási-regények fejezeteinek legtöbbje úgy ér véget, mintha dobpergéssel készítené elő a terepet a következőnek. Ebben a műben ez különösen igaz.
Ha megkérdezik tőlem, melyik Szilvási-regénnyel érdemes kezdeni az ismerkedést, a legnagyobb szerelmeim ellenére is ezt a kötetet ajánlanám.
Lányok
Ez a regény már évtizedekkel ezelőtt elkészült, könyv formájában mégis 2019-ben jelent meg először. Úgy tűnhetett el mindenki szeme elől, hogy kizárólag újságban jelent meg – 1956 tavaszán és nyarán a Szabad Ifjúság hasábjain, folytatásokban. Nekem, aki a legnépszerűbb sorozatoknál is megvárom, míg lezárulnak vagy legalább 3 évad összegyűlik belőlük, valószínűleg összeomlott volna az idegrendszerem, míg a “Vége” felirat megjelenésére várok az újságosnál.
De hála Istennek – és az Alinea Kiadónak – most egyben olvashattam el.
Nagyon izgultam, hogy csalódás lesz, hiszen első regény(ek) ritkán sikerül(nek) kifogástalanul, de a Lányok szívet melengető, élvezetes, és tartalmaz egy kicsit mindent abból, amit Szilvásiban annyira szeretek: egyformán megértett, remekül ábrázolt felnőttek és kamaszok; egy csipet József Attila, és nagyszüleim fiatalságának kora.
Talán azt sem szentségtörés azt állítani, hogy aki az Abigélt szerette, az ezt is fogja.
Ha eddig nem tettétek, szívből ajánlom nektek, hogy tegyetek Szilvásival egy próbát!
