Az Igazim | Riikka Pulkkinen: Igaz

Az Igazim | Riikka Pulkkinen: Igaz

forrás: http://riikkapulkkinen.com/en/author

Ha az ember lánya 590 forintért vesz könyvet, aminek a szerzője finn, az életben nem hallott róla semmit sem, nos akkor elég alacsony elvárásokkal áll neki olvasni. Aztán úgy alakult, hogy az Igaz lett életem legkedvencebb irodalmi meglepetése, és húszas éveim egyik legfontosabb könyve. 

Később visszamentem a Könyvudvarba, és vettem belőle hetet (!), hogy a számomra fontos nők kezébe nyomhassam. Azt hittem, az én küldetésem itt véget is ért, aztán ma reggel kaptam egy sms-t: “Az Igaz-t visszaviszem valamikor. Feldolgozni nem tudom, mikor fogom.” 

És ekkor rájöttem, hogy írnom kellene róla… 

 

Nem tudom, végül azért tetszett-e ennyire nagyon, mert olyan keveset vártam tőle, vagy önmagában is “kiharcolta” volna ezt az érzést… Talán kellenek az ilyen hallgatag könyvek a hangos bestsellerek mellé. (Amik megjegyzem valahogy majdnem mindig csalódást okoznak…)

A történet három generációnyi nőről szól – meg elengedésről, gyászról, kapcsolatokról, házasságról, változásokról, nőiességről, hűségről és hűtlenségről(?), öregedésről; szövevényes anya-lánya kapcsolatokról… az életről, úgy és akkor, ahogy engem épp baromira érdekel. Ezek mind benne vannak ebben a regényben, és lehet, hogy több is – dolgok, amiket csak sokadik olvasásra, más életszakaszomban fogok kiragadni abból a feneketlen kincsestárból, ami az Igaz. Biztos vagyok benne, hogy harminc, negyven és ötven évesen is újraolvasom majd; előre kíváncsi vagyok, mit tartogat nekem akkorra.

“Mindig vannak fiatalok, akik elhitetik magukkal, hogy mindez még nem történt meg senkivel sem úgy, ahogy velük. És elhiszik, hogy az ő, és csakis az ő életük, boldogságuk és bánatuk kivételes. Hogy éppen az ő szerelmük erősebb másokénál. (…) A fiatalok lába előtt ott hever az egész világ, ők pedig felélik szomorúság nélkül, mert mindig türelmetlenül teremtenek maguknak új világokat.”

Sokan felszisszennek, ha azt mondom, ‘női regény’ – de ha egyszer az! Ízig-vérig nő(i). 

Annak a tragédiájával, hogy a nagymamánk ritkán anyánk anyja, és hogy az a földöntúli jó és összetartozás-érzés, ami egy unokának jut, nem biztos, hogy ugyanattól a nőtől jut(ott) az anyának is. Az ilyen kapcsolatok miatt tele van a könyv ismétlődő háromszögekkel – féltékeny nőkkel és középre szorult gyerekekkel. Generációkon át ki nem gyomlált hibákkal; felszínen lebegő, magukat meg-megmutató, mindent összekuszáló (fél)titkokkal.

“(…) élvezd ki ezeket a gondtalan napokat. Mindez csak álom, de neked még nem kell felébredned. Még tíz év, és felébredsz magadtól; újabb öt, és harcolni fogsz az ébredés ellen; újabb tíz, és megelégszel azzal, amid van. Nem rossz dolog ez, mindenesetre nem boldogtalanság. Valójában a boldogság új formája, amelyre ugyanúgy vigyázol, mint minden korábbi boldogságodra. Még mindig lesznek pillanatok az életedben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék. Mégsem olyan már semmi, mint régen. Úgy szemléled a világot, mint egy festményt, amelyet keretbe foglal az idő, a tapasztalat, és már mást jelent, mint azelőtt.”

És a sok szövevényes téma közt kísérletet tehetünk arra is, hogy megpróbáljuk megérteni egy Harmadik ész/szívjárását.

“A november meghozza a havat, a december a gyertyákat. Vannak esték, amikor a férfi egyszer sem jut eszembe, a kislány is csak egyszer-egyszer. És mégis mindenhova magammal viszem őket, mint aki az otthonteremtés reményében mindig egy egész teherautónyi holmival közlekedik.”

Szívből ajánlom mindenkinek, hogy merüljön el a gyönyörűen szőtt (de egyáltalán nem giccses és túlírt) mondatokban és gondolkozzon el azon a rengeteg dolgon, amit az Igaz elindít benne.

Én nagyon hálás vagyok ezért a semmiből ölembe pottyant ajándékért, amit a regény olvasásától kaptam. Nem csak a tavalyi évem kedvence lett. Nem is tudtam, hogy hiányzott egy ilyen érzés, míg ez a könyv meg nem érkezett.

 

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu