Hát ilyen az, amikor valaki nem a szájával, hanem az egész életével beszél, és hitelesebben teszi, mint azok, akik erőnek erejével igyekeznek bizonyítani valamit.
Elég érdekes hármas egy személyben a jezsuita atya, aki fiatalkorában filozófiát tanult, majd évtizedeket szolgált Japánban. Olyan gazdag világlátása, nyitott felfogása van a rendíthetetlen, levegővétel természetességével jövő hittel párosítva, amilyennel ritkán találkozom, pedig sok hasonló gondolkodású emberre lenne szükség.
Nemes Ödön betegsége következtében 80 évesen kellett újrahuzaloznia azt, hogyan áll az élethez, a Teremtőjéhez és önmagához. Ezeket az értékes gondolatokat pedig egy 20 és 40 éves is nyugodtan átveheti.
“Nem engedem, hogy csak úgy elfolyjanak a napok; ahogy esik, úgy puffan. Naponta kiértékelem, hogy mi az, ami jól ment és miért kell hálát adnom, és mi az, ami nem ment jól, és hol kell résen lennem, hogy rendbe szedjem magam. Ez időskorban is fontos, azért, hogy érezzem, én osztom be az életemet. Este megtervezem a másnapot, és napközben kétszer-háromszor is visszatekintek. A mérce az, hogy mennyi az öröm a napjaimban.”
Van Végh Tamás lelkipásztornak egy mondata, amit sokszor hallottam gyerekkoromban és most eszembe jutott: „A hívő ember életének végén nem pont, hanem kettőspont van.” Nemes Ödönnél is bizonyára.
Szívből ajánlom mindenkinek, hogy töltsön el egy órát vagy kettőt ezzel a könyvvel, életváltoztató lehet.
“Rajtam múlik, hogy valamit szabadon vagy kényszerből fogadok-e el. A magatartásom és a viszonyulásom tekintetében döntök szabadon. Jól tudom, hogy a lábam működésével kapcsolatban nincs választásom. Nem tehetek mást, mint hogy tíz méter után leülök, mert elfogy a levegőm. De azt, hogy hogyan viszonyulok ehhez, azt én döntöm el. Kevesebb ugyan a választási lehetőségem, de azért van. Egész életemben igyekeztem úgy élni és a körülményekhez úgy viszonyulni, hogy soha ne kényszerből cselekedjek.”
