Karanténon innen és túl | Tapolyai Emőke: Gondolatok elvitelre

Karanténon innen és túl | Tapolyai Emőke: Gondolatok elvitelre

Nagyjából életveszélyes vállalkozás szinte műfaj nélküli írásokat közreadni egy ennyire vékonyka kötetben, azzal az ígérettel, hogy ráadásul még tanácsokat is találunk majd odabent. Hogyan nem lesz megmondó könyv, hogyan nem lesz üres fecsegés, hogyan lesz egyetlen oldalnak könyvre elegendő tartalma? Hogyan nem változik “aranymondások” tárává ez a miniatűr kincsesbánya? 
Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy ez a kis kötet megugrik minden buktatót.

Tapolyai Emőke legújabb könyve 45 rövid írást tartalmaz, ahogy az alcím is mutatja – nem csak karanténra, és terjedelme ellenére nem csak néhány napra. Bonbon könyv: mert hogy ajándék, és adható is ajándékba. És ami a legfontosabb, bárhogy kínálja magát, nem szabad egyszerre befalni az egészet, mert megfekszi a gyomrunkat! Ha azonban minden nap csipegetünk belőle, megédesíti a hétköznapokat.

Szinte biztos vagyok benne, hogy a szerző nem az olvasható sorrendben írta meg ezeket a “szösszeneteket”, mégis írásról írásra erősödik az olvasnivaló, mintha útközben elkapta volna a ritmust. Így szűnik meg az is pár oldal után, hogy egy kiemelt gondolatot háromszor is elolvashatunk egyetlen oldalacskán: egyszer a cím alatt, egyszer középtájt és végül nyomatékként, a keret bezárásaként a lezárásban. Talán ez a kötet egyetlen “hibája”, ami teljesen eltörpül amellett, amit kapunk tőle.
Sok-sok karanténtapasztalat, járvány megvilágította gondolat, ügyelve arra, hogy a felszínre került kérdések (és félig-meddig válaszok) máskor, más helyzetben is hasznosíthatóak legyenek. Lírai képekben gazdag, de sosem túlcsorduló elmélkedések, szívre tetoválandó jó tanácsok.
Ezekért szeretem Tapolyai Emőkét, ezek csillannak meg ebben a vékonyka kötetben – és ezért sajnálom, hogy a szerzőnek nincs ideje 500 oldalas könyvet írni, mert én bizony olvasnám.

Bár kiolvastam, mégsem kerül vissza a polcra – az olvasószekrényen marad, sokszor találkozunk még idén, karanténon innen, és remélhetőleg nemsokára azon is túl.

“Az azonnalok korában nemcsak a megvásárolt termékeket és időket akarjuk azonnal, hanem a vágyainkat is, a bizonytalanságainkra kapott válaszokat is ki akarjuk csikarni, és egyre feszültebbé válunk, ha várakozni kell. Pedig van valami nagyon szép a várakozásban, a tűrésben, a szenvedésben. Ilyenkor az ember megállhat, és a lelkébe tekinthet. Megnézheti magában mindazt, amiért most úgy hajtana, úgy futna, amit annyira akarna. Lehetősége van a kérdésre, hogy tényleg annyira szükséges-e az űző vágyam? Az, ami most nekem akkora nagy szenvedésnek tűnik, tényleg elviselhetetlen hiány? Megéri ezért hajtanom? Megéri ezért magamat és a békességemet feláldozni? Az, amit most a másikból ki akarok csikarni, amit akkora zúgolódással hordozok, tényleg annyira fontos, hogy megéri érte feláldozni a kapcsolatunkat?”

“Azokban a pillanatokban, amikor vesszük a kameránkat, és fényképezgetjük magunkat vagy többes számban magunkat, több hangsúlyt helyezünk magára a képre, mint a pillanatra.
Milyen lenne, ha lázadnánk, Ha ellentmondanánk a tömegnyomásnak? Milyen lenne, ha megélnénk a pillanatot? Ha nem vennénk elő a kamerát, csak beszélgetnénk? Ha nem fényképeznénk le a közös vacsorát, csak kóstolgatnánk az ételt és beszélgetnénk az ízekről, vagy arról, ami eszünkbe jut? Milyen lenne, ha megélnénk életünket, megélnénk kapcsolatainkat archiválás helyett?”


kötet 20% kedvezménnyel vásárolható meg 

a Harmat Kiadó
kínálatában.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu