A legnagyszerűbb regény a nárcizmusról | Dobray Sarolta: Üvegfal

A legnagyszerűbb regény a nárcizmusról | Dobray Sarolta: Üvegfal

Sorra jelennek meg a bántalmazásról szóló könyvek, és bár a létezésüknek örvendek, ha nem muszáj, nem gyötröm magam velük, vagyis nem olvasok el mindent a piacon.
A nárcisztikus kapcsolatokról szóló könyvekkel azért is állok hadilábon, mert egyrészt bosszant, mennyire divat lett dobálózni ezzel a szóval; másfelől a legnagyszerűbb könyvet már megírták a nárcizmusról. Éppen ez a címe: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Az a Bánki György írta, aki az Üvegfalat is buzgón ajánlja; és akinek a szavára én vakon adok. Azért meglestem a könyv első mondatát.
Hát, azután iparkodni kellett a kasszához, mert alig vártam, hogy kijussak a könyvesboltból és azonnal olvasni kezdhessem az Üvegfalat:

“Léna a házasságuk kilencedik évében csalta meg először a férjét. De hogy meg fogja csalni, azt évekkel korábban eldöntötte már.”

A váltott szemszög egyszerűen briliáns, külön öröm, hogy bár Léna és Péter fejébe is belelátunk, mégis megmarad a próza megtartó ereje: az E/3. A könyv sodró lendületéről pedig mindent elárul, hogy bár öregszem, és már ritkán maradok fent egy olvasnivalóval hajnali háromig, ezzel kivételt tettem.

Olvasás közben végig arra gondoltam, milyen észvesztően nehéz lehetett megírni egy olyan regényt, amiben ha az ember profi, semmit sem szabad kimondania, de meg kell mutatnia mindent. Ilyen a jó regény ismérve, és ha ebben mérjük – márpedig ebben! – akkor Dobray Sarolta Üvegfala mestermű. (Csak néhány szentimentális vadhajtás akadt a több mint 300 oldalon, de ezek annyira érezhetően hitelesen illettek a szerző tollába, hogy jótékonyan átnéztem felettük.)

„Persze aztán Léna ült le Borival malmozni, és hagyta nyerni. Igen, Léna ezt is azért csinálja, hogy felülkerekedjen rajta, hogy megelőzze, hogy az orra alá dörgölje, hogy ő az ANYA, az egyetlen fényes szent a nappaliban, ellentétben vele, mert az itt kit érdekel, hogy ő épp egy új irodát épít fel, egy egész emeletet, sőt, egy egész kurva birodalmat, hogy éjjel is a Power-projekten robog az agya, csak azért, hogy legyen ez a csinos nappali, amiben Léna az égnek tolhatja a fitos kis orrát, és szentet játszhat a gyerek előtt. Mindemellett azért átjárta valami melegség. Hála talán. Íme, az ő felesége és az ő lánya a szőnyegen. Hát nem tökéletesek? Szinte. Meg valójában utált veszíteni. Malomban is.”

Szétszórva minden ok-okozati összefüggés, borzalom a borzalom után, már-már megsajnáljuk a főszereplőinket, “á, szóval ezért vagy (passzív) agresszív, önző, nárci szemétláda, világos” – gondolja magában a nyájas olvasó. Meg azt is, hogy Léna és Péter ennek az összetett mocsárnak az alján pont jól megérdemlik egymást, és hát pontosan ez minden nárcisztikus játszma lényege: two can play that game, a nagy játékosok semmire se mennek a tökéletes áldozat nélkül. 

Akkora in médiás résszel kezdünk, hogy nem könnyű visszarángatni a lovakat a múltba. Ott persze kiderül, hogy Péter és Léna ügyesen hozzák ki egymásból a legrosszabbat, de van miből dolgozniuk, akad hozott anyag dögivel mindkettőjük gyerekkorából, tinédzseréveiből. 

És persze mi, az okos külső szemlélők látjuk azt a sok-sok apró jelet, amit egy kapcsolat elején elnyomnak, elhessegetnek az emberek. Ezeket hívják “red flag”-nek manapság, a felvillanó piros lámpát, ami jelzi, hogy menekülj, de általában ekkortájt még akkora a lila köd, hogy egy világítótornyot is eltakarna.
Ezért az emberek maradnak – és minden furcsa apróság, a birtoklási vágy nulladik percben való megmutatkozása, a nem is olyan csendes agresszió, a helyrerakás, felnőtt emberek gyerekbe helyezése hiába voltak ott már az első randikon is, csak évekkel később, a romok tetején nyernek értelmet.

„Mosolyogva aludt, és mosolyogva ébredt. Reggel, indulás előtt, amikor a bőröndjét be akarta csukni, észrevette, hogy másképp vannak benne elrendezve a holmijai. Hogy a hajlakkja szépen be van ágyazva a pólói közé, és a bugyijai átkerültek a kis belsőzsebbe, a bal alsó sarok helyett. Léna gyomra akkor hirtelen összerándult, és ő sem tudta, miért, nagyon rossz, oda nem illő érzés fogta el. Még a könnye is kicsordult, és a tüdejében kevés lett a levegő. De az egész csak egy percig tartott. Biztos a hazamenetel, gondolta. Hogy vissza kell menni, Velencénél sokkal valóságosabb díszletek közé. Nem mintha Léna azokat nem szerette volna. Minden díszletben megtalálta a neki tetsző elemeket, ahogy minden emberben is.”

És hogy kell-e még egy könyv a piacra a bántalmazó kapcsolatokról? 
A válasz nagybetűs igen (főleg ha ilyen, mint ez itt). 
Az érintetteknek muszáj tudniuk, hogy nincsenek egyedül, a túlélőknek azt, hogy óriási dolgot vittek véghez, a környezetnek és esetleges kívülállóknak azt, hogy ez egyáltalán nem normális, legyintésre méltó dolog – az elkövetőknek pedig azt, hogy nem maradhatnak láthatatlanok és pláne nem legyőzhetetlenek!
Jó volna hinni, hogy sok olyan olvasó kezébe kerül ez a regény, aki a felismerés fázisa előtt áll, és egyszercsak ott találja a lapokon a saját életét. Bízom benne, hogy akinek szükséges, összeáll a kép, és lépni is mer – ha nem is egyből ki a kapcsolatból, de legalább a segítségkérés irányába.

Ha tehát valaki egy borzasztóan összetett kapcsolat miértjeit kutatná, nagyon ne is menjen messzebb ennél regénynél. Bánki megírta a téma legjobb ismeretterjesztő könyvét, Dobray Sarolta pedig a legjobb regényt – és ezzel körbe is értünk.

A kötet 15% kedvezménnyel vásárolható meg a Scolar Kiadó webáruházából.

Close Menu