Jakobovits Kitti: IRODALOMTERÁPIA – A könyvespolcod pszichológusszemmel

Jakobovits Kitti: IRODALOMTERÁPIA – A könyvespolcod pszichológusszemmel

nomen est omen

Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeutát legtöbben az Instagramról ismertük meg, ahol @olvasopszichologus néven publikál.

És száz instaképnél vagy Könyves Magazin-on megjelent cikknél is nagyobb bizonyíték a név hitelességére az, ha az ember elkezdi olvasni az irodalomterapeuta első könyvét – ugyanis már az első oldalakon szédítő kutatómunkával találjuk magunkat szemben.
Kitti rengeteget idéz a könyvében – és idézni csak az tud, aki olvas. 

Nagymamámmal kapcsolatban szoktuk mondani, hogy nem az a lehengerlő benne, hogy minden emléktárgyat hihetetlen gonddal megőriz, hanem az, hogy ha alkalomadtán elő kell húznia egy ilyet, mindig tudja, hova nyúljon. Avagy nem kételkedtem abban, hogy a szerző egy olvasott nő, de a mérték mégis meglepett.

Jakobovits Kitti tudja, hova nyúljon – hatalmas zsák kincset szór ki elénk: szakemberek, írok, költők, slammerek sorai gurulnak mindenhol. Kitti gondos kézzel terelgeti őket, a tőle megszokott higgadtsággal, itt-ott felbukkanó humorral és rengeteg tudáselemmel egészíti ki az összeverbuvált társaság gondolatait, tökéletes helyekre betűzött mondatait. 
Együtt írták ezt a könyvet – és ezt csak így lehet: a nálam nagyobbak előtt alázattal meghajolva – és aki ír, az előbb olvasson is (arányait tekintve mondjuk tízszer annyit). Ez a könyv egyébként egy igazi irodalmi lépegető is egyben, hiszen további olvasásra sarkall, ha az idézett műveket eddig nem olvastuk, ezután majdnem biztos, hogy megjön hozzájuk a kedvünk. 

„Ha volna két életem, az egyikben magánszemélyként, a másikban szakemberként olvasnék, és így kétszer annyi szöveggel tudnék találkozni. De nincs, így inkább arra koncentrálok, hogy a kettő összeolvadásából jól jöjjek ki, ezzel egy időben pedig tudatosítsam, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik.”

mi fán terem egy irodalomterapeuta?

A kötet nemcsak a (további) olvasáshoz hozhatja meg a kedvet, hanem a tanuláshoz is. Ahhoz, hogy valaki irodalomterapeuta legyen, nem elég érdeklődni, vagy a könyvek szerelmesének lenni. Valahol a szívem mélyén szigorúan remélem, hogy ez a könyv arra is képes, hogy lehűtse a kedélyeket, ráébressze a lelkes érdeklődőket, milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valaki (jó) segítő szakember legyen, és felmérhessék azt is, ha esetleg érdemesebb lenne más pályán megtalálni a hivatásukat.
Ugyanakkor gyönyörű volt látni, micsoda színekből állhat ez a sűrű massza, amit az irodalomterapeuták alkotnak, hány és hány féle területről érkezhetnek a szakemberek.

 „Mivel ennyire sokfelől jövünk, és ennyire sokfelé visszük tovább a módszert, előfordulhat, hogy rendkívül nagy különbség van irodalomterápia és irodalomterápia között. Egészen máshogy nyúl a szöveghez egy tanító, egy könyvtárban dolgozó szakember, és még a különböző területeken dolgozó pszichológusok is.”  

 

univerzális könyv

Szerkezetében azok fogják igazán élvezni, akik a HVG Könyvek stílusához szoktak: rengeteg kutatási példa, tudósoktól vett idézet mentén bontakozik ki ez a gazdag és szinte átfoghatatlan téma. 
Ha elfáradunk, tartsunk szünetet. Ez nem egy világra szóló romantikus regény, senki sem kényszerít minket arra, hogy 2,5 óra alatt vagy egy este alatt daráljuk le – sőt, ez az eljárás (majdnem minden ismeretterjesztő könyv esetében) erősen ellenjavalt! Ahogy egy szeminárium sem egyetlen 45 perces vagy 90 perces előadás, úgy érdemes ennek a kötetnek a gazdag tartalmát is türelmesen “végigjárni”. 

A könyvben nem terápiás esetek leiratatit és azok magyarázatait olvassuk (ilyen könyvek is léteznek már a piacon egyébként, például a műfaj egyik óriásától, a meseterapeuta Boldizsár Ildikótól). Mégsem lehet hiányérzetünk, hiszen ha értőn olvasunk, minden fejezetben találunk minimum egy, de inkább több olyan mondatot, ami terápiás helyzetet ír le és annak hátterét, jelentőségét magyarázza el, vagyis nem marad el az elmélet szemléltetése, alátámasztása – még ha az nincs is olyan bő lére eresztve, mint ahogyan egyesek formailag erre számítottak volna. A sok-sok ilyen kincset érő mondat után a szerző végül két – egy egyéni és egy csoportos terápia – leírásával ajándékozza meg a kitartó olvasót, aki egészen a könyv végéig rágta magát. 

De mint legtöbbször, itt sem a cél, hanem az út a lényeg, ez az út pedig végtelenül érdekes témákkal van kikövezve. Szerzőnk mesél arról, hogy mi a különbség „csak olvasó” és „alkotó olvasó” között; kutatásokat hoz arról, mi történik az agyunkban vers illetve próza olvasása közben; kitér arra, miért évszázados „komfortműfaj” a krimi; mi köze az alkotáshoz a mentális betegségeknek – és ez még csak néhány találomra felhozott érdekesség.

Végére érve még mindig döbbenten forgatom a kötetet: hogyan fért el mindössze 260 oldalon ennyi tudás és tudnivaló…?

megvalósul-e az alcím ígérete?

Kezdjük azzal, hogy az alcímre gyönyörű magyarázatot ad az utószó, de minthogy ez a könyv hátuljában helyezkedik el, lehet, hogy sokan nem jutottak el idáig, vagy az előszót, utószót és köszönetnyilvánítást szeretik átugrani a könyvekben. Kérem, ne tegyék!

Mivel Jakobovits Kitti nem tud mindenkihez bekopogtatni és személyes véleményt alkotni a polcainkról, a válasz természetesen nem. Nem ezen a hívogató, talányos és barátságos alcímen áll a könyv fő fókusza, de ha a sorok közé lesünk, mindunatalan válaszokkal találkozunk mégis. Kis fantáziával mindenki ráemelheti ezeket a példákat a saját olvasási szokásaira. 

lépjünk át a lapokon túlra!

Az Irodalomterápia gyönyörű, elrabolhatatlan élményeket idézett fel bennem. Akárhova sodort minket az élet egy vagy több alkalom után, hálás vagyok azokért az emberekért, akiket ilyen terápiás körülmények közt ismerhettem meg, és talán még hálásabb azokért a tanulságokért, változásokért, fordulópontokért, amik mentén azóta is, évek múltán az életemet élhetem.

„Ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy biztos távolságból, az olvasáson keresztül megéljük az alternatív útvonalakat is, és meglássuk, hova vezethetnek a különböző döntéseink, reakcióink. Mások történetébe bújva hibázhatunk is anélkül, hogy bármi bajunk lenne belőle, és kipróbálhatjuk a sokszor feltett >>mi lenne, ha…<< kérdéseinket. Okos ember más hibájából tanul, mondjuk sokszor, és ez az olvasásra, az irodalomterápiára is igaz. Bátran használhatjuk a szövegeket arra, hogy a szereplők viselkedéséből, döntéseiből, hibáiból mi magunk is tanuljunk valamit.”

Szeretettel ajánlom mindenkinek, hogy egyszer tegyenek próbát ezzel a varázslatos műfajjal. Remélem, hogy az Irodalomterápia – A Könyvespolcod pszichológusszemmel kötet (és/vagy ez az ajánló) meghozza a leendő felhasználók kedvét ehhez az életre szóló kalandhoz.  

A kötet a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg,

a Nyitott Akadémia kínálatából 25% kedvezménnyel rendelhető meg – ide kattintva.

 
Close Menu