Vegyük komolyan a kamaszainkat! | Mucha Dorka: Nincs idő

Vegyük komolyan a kamaszainkat! | Mucha Dorka: Nincs idő

Vénségemre is mai napig kutatom és olvasom a gyermek-és ifjúsági könyveket, pedig nem vagyok sem szülő, sem pedagógus. De nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos szegmense ez az irodalomnak és mennyire piszok nehéz jól csinálni: hogy egy kamasz magára találjon odabent, és 10-15 évvel később is emlékezzen arra, amit olvasott; vagy rázós helyzetben eszébe jussanak innen-onnan mondatok. Hogy azon rágódjon, mit tenne Boleyn Anna, nem pedig azon, mit venne fel Kendall Jenner. 
És hogy megtanulják azt az egyszerű igazságot, hogy aki szeret, az nem bánt. (És pont. Nincs ha vagy de.)

Sokszor beszélek a bántalmazás különböző formáiról, és arról is,
mennyire fontosak azok az ifjúsági regények, amik nem nézik hülyének a
fiatal olvasót, mernek komoly témáról írni, és közben hiteles hangon szólalnak
meg. Mucha Dorka első ifjúsági regénye, a Nincs idő ezen vesszőparipáim gyűjtőhelye, naná, hogy a megjelenés pillanatában lecsaptam rá! (És fél nap alatt ki is olvastam, ami azt hiszem, sokat elárul a könyv minőségéről.)

A könyv megszületésében az a briliáns, hogy a bántalmazás egy olyan formájára hívja fel a figyelmet, amelyről még a felnőttek is csak most kezdenek el fogalomba kerülni: ez a pszichés bántalmazás. A rejtett játszmák területe. 
Ahol nincsenek ütések és hangos ordibálás. Van viszont megnyerő szépfiú (a regény esetében legalábbis szépfiú, de az életben szép lány, úri családból származó férfi, tanult, kifinomult nő is behelyettesíthető ide), aki az ujjai köré csavar, aki érezteti veled, hogy különleges vagy – és közben furcsa módon mégis aláaknázza az önbizalmadat, és szép lassan elszigetel a barátaidtól. 
A felnőtteknek is bitang nehéz felvértezniük magukat ilyen kapcsolataik ellen, de ha lehet, egy tapasztalatlan tizenéves még védtelenebb a jelenséggel szemben. Márpedig a jelenség nincs tekintettel az áldozat korára – ahogyan tragédiák, betegségek sem válogatnak eszerint.  Többek közt ezért is olyan fontos, hogy vegyük komolyan a kamaszainkat. Ne kezeljük őket gyerekként és ne legyintsük a problémáikra. Nem kell azzal letorkolni egy tizenévest, hogy még semmit sem látott a világból – mert sok tinédzser lehet, hogy többet tapasztalt már, mint egy jobb helyzetben lévő negyvenes.
Így tehát a bántalmazó kapcsolatnak sem csak szemtanúja, hanem átélője is lehet egy 15 éves. 
A Nincs idő naplóregénye pedig pontosan erre hívja fel a figyelmet. 

[Áron: Észre sem veszed, hogy fontos vagy nekem.]
[Áron: És azt akarom, hogy csak velem legyél.]

“Erről pedig, mielőtt válaszoltam volna, még gyorsan lőttem egy screenshotot. Hogy miért? Mert olyan szép és boldog pár leszünk, és majd az unokáink ezt a kis screenshotot fogják őrizni a kandalló felett, amiben nagypapa végre rányomult nagymamára, akinek addigra már teljesen vége volt, és úgy izzadt a tenyere és ugrált a lába, hogy egy rendes helyen már nyakon szúrták volna nyugtatóval – de ezt már nem fogják az unokák tudni.”

A kötetben egy elsős gimnazista, Lili szeptemberét követhetjük nyomon. A lány egy töritáborban megismerkedik Áronnal, aki egyből leveszi a lábáról – és alig meri elhinni, hogy a fiú viszonozza az érzéseit. Az idilli kezdet azonban rövidesen egyre fojtogatóbb helyzetekbe torkollik. 

Ami a témaválasztáson (és megvalósításon) túl óriási piros pontot érdemel, hogy ebben a könyvben végre jelen voltak a szülők!
Nem játszották a gyerek legjobb barátját, de lehetett velük bármiről beszélni;
néha kicsit cikin viselkedtek, de nem voltak teátrálisan, lapról kiugróan kínosak;
nem voltak szigorú börtönőrök sem – de mindig tisztában voltak azzal, hogy Lili merre jár. 

És roppant mód örültem annak is, hogy ezt a végtelenül nehéz témát nem didaktikusan, szájbarágósan tálalja a szerző, hanem pont úgy, ahogyan a valóságban egy 15 éves kipuhatolhatja, hogy rossz helyen van.

Lássuk be, az én generációm a valaha volt legjobb ifjúsági kötetek közt nőhetett fel, de nagyon remélem, hogy a mai tiniknek is jut annyi muníció, mint amennyit annak idején mi merítettünk az olvasmányainkból. 

Vegyetek jó ifjúsági regényeket a gyermekeiteknek, és olvassátok el őket ti is – és ne csak olvassatok, beszélgessetek is!
Mert egy jó ifjúsági regény felvértez. 

 

A Nincs idő
a Menő Könyveknél jelent meg,
frissen, ropogósan – és 20% kedvezménnyel – szerezhető be a Líra kínálatában,
akár e-book formájában is.

 

A függelékében – az ingyenesen hívható segélyvonalakon túl – van egy mini útmutató is, „Mit teszek, ha újra találkozom Áronnal…?” címmel, ami nagyon helyesen a regény lezárásán túl, de helyet kapott a kötetben. Aki bővebben olvasna arról, hogyan lehet a pszichés bántalmazás szorongató helyzetéből kilépni (és kigyógyulni), annak  Shannon Thomas „Gyógyulás a rejtett bántalmazásból” című gyakorlatias kötetét is tiszta szívből ajánlom. (Persze ezt már nagyobbaknak.)

 

A Harmat Kiadó webáruházában szintén 20% kedvezménnyel vásárolható meg
és e-könyvként is kapható. 

 

Talán az sem véletlen, hogy a téma kapcsán többször felmerült bennem a „felvértezni” kifejezés. 

Végezetül az egyik kedvenc blogomat szeretném ajánlani.  A Vértezd fel! gyermekjogi szakértője „olyan gyermek- és ifjúsági könyveket ajánl, amik a gyerekek mindennapi nehézségeivel, bántalmazással, iskolai erőszakkal, gyásszal, erőszakkal, vagy más konfliktussal foglalkoznak. Minden bejegyzésben segítő kérdésekkel és témaötletekkel ad eszközt a szülők, pedagógusok vagy érdeklődők kezébe, melyek segítségével közösen tudják feldolgozni a gyerekekkel az olvasottakat.” 

Szerettel ajánlom a szülők és pedagógusok figyelmébe!

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu