Nem kell régóta és behatóan ismerni engem ahhoz, hogy az emberek tudják rólam, mennyire terápia-párti vagyok. Sosem titkoltam, ha terápiába jártam – azt reméltem, ha olyan természetesen jelentem ki, mint aki azt mondja, „leugrom a boltba” (egyébként azt is gondolom, hogy ilyen természetes), talán mások ódzkodását is oldhatom a hozzáállásommal.
És most itt egy könyv, aminek nem titkolt célja közel hozni a terápiát az emberekhez: tévhiteket eloszlatni, és a lehető legkevésbé száraz módon megmutatni, mi is történik a pszichológus és a terápiára érkező kliens között egy ülésen vagy egy hosszú hónapokat felölelő munkafolyamatban.
Ettől a könyvtől mindent megkaptam, amit egy olvasmánytól csak várhatunk: sírtam, nevettem, napokra elgondolkoztam egy-egy kérdésen és egyszerűen nem akartam szabadulni. Ezért olvastam közel egy hónapig, pedig a ritmust és stílust tekintve kb. két álmatlan éjszaka alatt kellett volna felfalnom.
Akárhogy is araszoltam, a végére értem – de biztos vagyok benne, hogy még jó sokáig fog hiányozni nekem a csudálatos Lori Gottlieb.
A pszichológus, az ő pszichológusa és a mi életünk
Az Akarsz beszélni róla? lapjain három szálon fut a „cselekmény”.
Lori Gottlieb időről-időre megkínál minket azzal, hogyan alakult kacskaringós élete: többszöri pályaelhagyás, iskolapad-koptatás (akár negyvenen túl is újra) hogyan lett belőle végül író és terapeuta; hogyan született meg a kisfia; hogyan vészelte át élete legdöbbenetesebb szakítását és hogyan birkózik meg titokzatos betegségével.
És ott van az a három szereplő is, akiket Lori a praxisából választott ki. Az ő eseteiken keresztül egyszerre mutatja be a terápiás ülések (változatás és egyedi igényeket is figyelembe vévő) menetét, illetve meg-megáll elmagyarázni nekünk egy-egy hétköznapi pszichológiai jelenséget. (Mondjuk a boldogságtól való félelmet vagy a változás elodázásának művészetét.)
A könyv egyik központi figurája pedig Wendell, a „pszichológus pszichológusa”.
Kifejezetten utálom azt, mikor épp hogy izgalmassá válik egy szereplő sorsa, de a következő fejezetben nem az ő története folytatódik, hanem elkanyarodunk. Itt mégsem zavart, hogy a kedvenc szereplőimmel csak “egy hét múlva”, vagyis jó pár oldallal később találkoztam.
És azoktól a könyvektől is fázom, melyek egyszerre több funkciót kívánnak betölteni – életrajz, segítő könyv, pszichológiai esetgyűjtemény…? De Lori Gottlieb ezt is megcsinálta, működik!
Hihetetlen, hogy nem esik szét, semmit nem veszít a lendületéből, egyetlen ponton sem válik érdektelenné.
Mindenkinek jár egy "Wendell"
„ – Van egy ajánlatom! – szólalt meg Wendell. – Állapodjunk meg abban, hogy amíg itt van, kedves lesz saját magához! Amint kiteszi innen a lábát, felőlem ostorozhatja magát.”
Nagyon megérintett ez a mondat. A segítő embereknél ugyanis pontosan ez történik: “A kliens általában ugyanúgy viselkedik másokkal is, mint a pszichológusával, és a terápia biztonságos közegében kezdi el megérteni, hogy miért.” Vagyis először csak a terapeutánkban bízunk meg, először csak odabent vagyunk kedvesek magunkhoz, aztán szép lassan, varázslatos módon nagyobb körben, odakint is menni fog.
„Wendell egyszer kifejtette, hogy önmagunkkal gyakrabban beszélgetünk, mint bárki mással az életünk során, de nem mindig vagyunk kedvesek és segítőkészek – sőt, még a tisztelet is gyakran hiányzik belőlünk ebben a helyzetben. Sok olyat mondunk magunknak, amit sosem vágnánk azok fejéhez, akiket szeretünk, akik fontosak nekünk, nem mondanánk ilyet például a barátainknak vagy a gyerekeinknek. A terápián megtanulunk odafigyelni ezekre a fejünkben létező hangokra, hogy megtanuljunk jobban kommunikálni önmagunkkal.”
A kötetet most
25% kedvezménnyel
vásárolhatjátok meg
a 21. Század Kiadó webáruházában!
A könyvből sorozat is készül,
melyben Eva Longoria játssza majd az örökké empatikus terapeutát.
Nem egy Mácsai, na, de azért biztosan ennek a “Terápiának” is adok majd egy esélyt a könyv után. Izgatottan várom!
