Teremtésügyben sosem voltam az a fajta, aki keresztkérdésekkel rángatja az Atya képzeletbeli ruhájának szélét. Magától értetődő volt számomra, hogy ami a Bibliában van, az úgy van. Teremtéstörténet? Sima ügy: Isten azt mondta, legyen, és lett. Ezen mi boncolgatnivaló van…?
Aztán szerencsésen elmúltam hat és huszonhatéves is, és ha világegyetemé továbbra sem, az emberi agy és szív dolgai annál inkább érdekelni kezdtek, így találkoztam az “evolúciós pszichológia” fogalmával.
Na de mihez kezd a hívő ember az evolúcióval?
„…nem lenne bölcs dolog a részünkről, ha maradiságból vagy félelemből vezérelve figyelmen kívül hagynánk a tudományt, és antiintellektualista képet közvetítenénk a kereszténységről a világ felé. A keresztényeknek nem kell félniük a valódi tudománytól. Számos keresztény járult és járul hozzá jelenleg is kiváló teljesítménnyel a tudományos eredményekhez.”
Egy közülük John C. Lennox, az Oxfordi Egyetem matematika professzora, a Green Templeton College Matematika és Tudományfilozófia Társaságának tagja, aki megkísérli elmagyarázni, hogyan fér meg egymás mellett a keresztény hit és az evolúció tudománya.
És én hogy kerülök ide?
Ez leginkább azokban merülhet fel, akik régóta ismernek engem. Merthogy én nem barátkozom matematikusokkal! Mindig rendkívüli erőfeszítésbe került felkészülnöm a természettudományi vizsgáimra és számot adni a „megszerzett” tudásról.
Talán mert megrekedtem egy ötéves szintjén. A fény- és hangtünemények nekem Istentől jöttek; a Nap felkel és nyugszik a maga rendje szerint… Sosem kutattam miérteket, nekem a késztermék tökéletes volt: van, mert Isten teremtette – működik, mert Isten működteti.
És ez igaz is, csak ugye nem ilyen lineáris egyszerűséggel.
„… az a kijelentés, miszerint a tudomány és a vallás teljesen elkülönül egymástól, gyakran egy további meggyőződést takar: a tudomány a valósággal, a vallás ugyanakkor a Mikulással, a fogtündérrel és Istennel foglalkozik. Széles körben elterjedt az a nézet, mely szerint a tudomány tárgya az igazság, a vallásé pedig a képzelet világa.”
Hatalmasságok
Olvasás közben kivételesen mégsem szégyelltem magam a tudatlanságom miatt. Csak még inkább úgy látom, hogy a világ létrejötte emberi ésszel bevehetetlen történet. Mégis ki lenne képes felfogni azt, amit Bill Bryson (tudományos író, humorista) ilyen érzékletesen foglal szavakba:
“Világegyetemünk tehát így keletkezik: a semmiből.
(…) Kevesebb, mint egy perc múlva a világegyetem már milliószor milliárd kilométer átmérőjű, és gyorsan növekszik. Rettenetes forróság van, tízmilliárd fok, ami elég a könnyebb elemek létrehozásához szükséges nukleáris reakciók elindításához. Ezek elsősorban a hidrogén, a hélium, és egy kevés (százmillió atom közül egy) lítium. Három perc múlva az összes anyagnak, ami valaha is keletkezni fog, már a 98 százaléka létrejött. Készen áll a világegyetem. A csodálatos és örömteli lehetőségeket rejtő, gyönyörű hely. És létrehozása nem tartott tovább, mint egy szendvics elkészítése.”
Lennox sem ígéri nekünk, hogy a könyv végére minden tiszta és világos lesz, de azért sokkal átláthatóbbá teszi számunkra az útvesztőt, melyben hívők és ateisták, vallás és tudomány birkózik egymásnak feszülve hosszú évszázadok óta.
„Nem mindig könnyű megtalálni az egyensúlyt – a Föld mozgásával kapcsolatban azonban úgy tűnik, sikerült, ha ezerhétszáz évbe telt is. Őszintén bízom abban, hogy ez azt jelzi, más vitákkal kapcsolatban is van remény számunkra.”
Az egyik legfőbb tisztázandó kérdés, hogy hogyan is kell érteni a Biblia szavait – azon belül is Mózes könyvének első részét, a Genesisben foglaltakat.
A szerző egy nagyon hosszú fejezetet szentel ennek.
Ez azért lesz fontos, mert segít megérteni a különböző olvasatokat, melyek a teremtés napjait értelmezik.
Lennox három fő elméletet tár majd elénk:
– a 24 órás megközelítés
– a nap-korszakos megközelítés (vagyis ahol a napok időrendi sorrendben követik egymást, és mindegyik egy meghatározatlan ideig tartó korszaknak felel meg)
– illetve a keretrendszeres megközelítés (ahol a napok logikai, nem pedig időrendi sorrendet fejeznek ki)
Miután nagyjából belőtte a Föld korának kérdését, megindítóan elemezi az ember szerepét a teremtéstörténetben.
„Nem hiszem, hogy létünk a világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában. Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dolgokba… Nekünk valóban itt a helyünk.”
– Paul Davies – Isten gondolatai: egy racionális világ tudományos magyarázata
A teremtés témakör kapcsán kikerülhetetlen két világnézet kérdése:
a teista (ahol Isten nemcsak alkotó, hanem gondoskodó is)
és a deista világkép (mely szerint „Isten meggyújtotta a világegyetem eredetéért felelős kanócot, majd visszavonult a világból, és a továbbiakban nem játszik szerepet annak működésében”).
Lennox a teremtést legfőképp fizikia, csillagászati és biológiai szempontból vizsgálja könyvében. És bár mint fentebb említettem, finoman szólva egyikben sem jeleskedtem életem során – talán azért is kell ámulattal fogadnunk ezt a kötetet, mert még én is megértettem a benne foglaltakat! (Nagyjából. Azt hiszem.)
Mindenesetre az biztos, hogy sokkal többnek érzem magam most, mint a könyv olvasása előtt. És hát többek közt ezért az érzésért olvasunk, nem?
A teremtéstörténetben – a gigászi univerzum aprólékos létrehozásán túl – van még valami felfoghatatlan: az emberré lett Isten és a Szentháromság kérdése. Még semmi sem hozta ezt olyan közel hozzám, mint az alábbi részlet:
Nemde tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát, de aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen világossága.”
(János 11, 9-10)
“A hatalmas Római Birodalom egyik eldugott, ismeretlen országában húsz évszázaddal ezelőtt a Jézus és tanítványai között lezajlott párbeszéd most lélegzetelállító szemponttal bővül ki. Az ember, aki tanítványai csoportjához szólt aznap, nem más volt, mint a Teremtő, az Ige, akin keresztül a világban minden más létrejött. Ő maga tervezte és teremtette meg a naprendszert, amelyről beszélt. Az ő isteni elméjében fogant meg annak a hatalmas nukleáris kohónak a gondolata, amely az úttalan térben forog, meggörbíti maga körül a téridőt, hogy a Földet a saját pályáján tartsa, és azt fénnyel és hővel látja el. Az ő ötlete volt, hogy a fény forrását azon a világon kívül helyezze el, amelyet később teremtményeinek koronáival, a saját képmására megalkotott férfiakkal és nőkkel népesít majd be. S íme, a Teremtő a különös gonddal megtervezett Föld nevű bolygón elmagyarázza egy csoportnyi embernek, miért alakította ilyen módon a naprendszert.
Úgy hiszem, figyelnünk kellene rá.”
Rendeld meg közvetlenül a Kiadótól
– ide kattintva!
Lenox vadonatúj, aktuálisnál is aktuálisabb könyvére készülve poroltam le ezt az olvasmányomat.
Példátlan tempóval hozta el nekünk a Harmat Kiadó a szerző
“Hol van Isten a koronavírus idején?” című rövid esszékötetét.
E-könyvként is kapható!
