Egykori munkámból fakadóan legalább négyszer olvastam ezt a könyvet, és elmondhatatlanul közel áll a szívemhez. Nagyon fiatalon került a kezembe, 20-as éveim elején, mikor az ember lányának eszébe se jut, hogy valaha akár célcsoport is lehet belőle.
Az évek során megtanultam, hogy akár néhány – mások számára röpkének tűnő – sikertelen hónapról, akár sóvárgással teli évekről legyen is szó, a meddőség feldolgozása rögös út, és az ingoványos talajon rengeteg elhasalási lehetőség bukkan fel.
Debra Bridwell könyvében ezen az úton kísér végig bennünket, és azt hiszem, keresve sem találhatnánk nála hitelesebb túravezetőt.
Pár szó a szerzőről
Debra Bridwell 16 éven át küzdött azért, hogy gyermekei lehessenek. Nehézségei felnyitották a szemét mások fájdalmára is. Támogató csoportokat hozott lére, magazinokban megjelent írásaiban a meddőség, a vetélés és a halvaszületés terhével küszködőket szólította meg.
A szerző hatévnyi küzdelem után várandós lett, és egy egészséges kisfiúnak adott életet. Férjével a következő tíz évben másodlagos meddőséggel küzdöttek. Családjuk öt vetélés és négy sikertelen örökbefogadási kísérlet után végül egy kínai kislány adoptálásával és egy vér szerinti fiú születésével teljesedett ki – éppen ugyanazon a nyáron.
Nehezített pálya
“Volt idő, amikor úgy véltem, ha Isten megmondaná, hogy éveket kell még várnom a gyermekáldásra, el tudnám fogadni. Ennek tudatában élném tovább az életemet, és hoznám meg döntéseimet. A várakozásban a legrosszabb azonban éppen a bizonytalanság, hogy nem tudni, vajon lesz-e valaha is gyerekünk.”
Mivel mélyen hívő nőről van szó, könyvében kikerülhetetlen a hívő tartalom. A szerző minden fájdalmát, haragját, türelmetlenségét, csalódottságát Istenre roskasztja,
és a végtelen reménységét is belé veti.
És még mielőtt atesista/nem hívő/másban hívő olvasóim kiszaladnának a világból, hadd mondjam el, milyen plusz terhekkel kell megbírkóznia annak, aki hívőként szembesül a meddőségével – a könyv szépen felsorakoztatja ezeket.
Az egyébként is fájdalmas és idegességgel teli időszakot még megfűszerezi a folyamatos lelkiismeret-furdalás. Ha ilyeneket olvasunk a Bibliában, hogy “az anyaméh gyümölcse jutalom”, az azt jelenti, hogy a meddő nők nem érdemelnek meg valamit…? A könyv legnagyobb tanulsága, hogy ez nem lehet így. Isten nem olyan Atya, aki büntiből megvonja tőletek a gyermekáldást, és ha jók lesztek, akkor majd megadja… Persze rémisztően nehéz az akaratára koncentrálni, mikor a tomboló hormonjaid és te egészen mást akartok, mint a Teremtő.
“Amiképpen a kegyelmet sem érdemeink miatt kapjuk Istentől, gyerekeket sem azért ad, mert megérdemeljük őket. Senkinek sem. Minden megszületett gyermek érdemtelenül kapott ajándék. Felmerülhet persze bennünk: mi miért nem kaptunk ilyen ajándékot, míg mások igen – de segíthet a tudat, hogy nem azért, mert szörnyű szülők lennénk.”
Debra ír arról is, hogy évekig gondot okozott neki az anyák napi istentiszteletre járás. Akik számára a vasárnapok szétválaszthatatlan indító programja a mise vagy istentisztelet, ritkán opció, hogy akár egyet is kihagyjanak. És mivel az anyák napja minden évben vasárnapra esik, azok a meddő párok/nők, akik ilyenkor is a templompadban ülnek részesülnek az édesanyák köszöntési műsorában, és úgy nézhetik az éneklő, szavaló gyerkőcöket, mint akik rossz vonatra váltottak jegyet. Gyermekre vágyókat ritkán hagy hidegen az ilyesmi: vagy a fájdalom, vagy a szégyen kavarodik ilyenkor odabent, és a “Házigazda” felé irányuló, sokszor vádló kérdések: “Uram, én mikor?” “Uram, én miért nem?”
Elmondja, milyen reménytelenül fájdalmas és nehéz azt tapasztalni, hogy nem teljesíti a leghőbb vágyad az, Akire az életed bíztad; és a rengeteg könny, imádság, fájdalom, hormoninjekció vagy egyéb törekvés és beavatkozás mellett “nem hajlandó közbelépni és egy csettintéssel megoldani a problémád”. A szerző leírja, mekkora utat tesz meg az, aki mindezek ellenére bízik, vagy megtanul újra bízni Benne.
És nem csak lelki síkon, az Istennel való kapcsolatban akadnak problémák, a hívő környezet is megnehezítheti a helyzetet. Egyfelől fárasztó és terhes státusz nagycsaládosok imatémájának lenni olykor éveken át. Mivel természetesen mindenkit a jószándék vezérel, itt is a tapintatosságot emelném ki jelszóként.
És persze ott vannak az etikai kérdések: beleavatkozhatunk-e a természet rendjébe; elébe mehetek annak, ami nem hullott az ölembe? Az Úr ajándéka a gyermek – de vajon az Úr ajándéka a lombik is? A könyv ezeknek a kérdésének is minden oldalát bemutatja.
Dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász szakorvos nemcsak remek utószavát ajándékozta a kötethez, hanem minden hivatkozás magyarosítását szakmailag felügyelte – így egy olyan jelenséggel sem találkozunk a könyvben, ami külföldön előfordulhat, itthon pedig nincs rá lehetőség.
Mi van, ha sosem?
Felsorolni is nehéz ennek a kötetnek az erősségeit. Szerettem, hogy nem fullad bele őrült próbálkozásba, és egy ponton megálljt parancsol, és megkér, vess számot azzal, hogy mi van, ha ti örökre két személyes család maradtok a férjeddel.
“Megértem azt a vágyat a meddőséggel küzdők részéről, hogy az életüket nem a hiány mentén kívánják definiálni – szavak szintjén sem. Ezért is szeretem a „gyermektelen” helyett a pozitívabb „kéttagú család” kifejezést használni. Ez arra mutat rá, ami a házaspárnak megvan, nem pedig arra, ami nincs. Nem állít kontrasztot a gyermekkel és a gyermek nélkül élők között, és kifejezi a család értékét. Ha valaki megkérdezi: >>Mikor alapítotok családot?<<, nyugodtan felelhetjük rá: >>Már most is egy család vagyunk.<<“
Mi a szerelmetek, kapcsolatotok gyümölcse, ha nem a gyermek?
Mi a nőiességed kiteljesedésének záloga, ha sosem tapasztalod meg a várandósságot és nem hozol világra gyermeket?
Ha ezekre a kérdésekre magabiztosan és égető fájdalom nélkül tudsz felelni, akkor jöhet szóba az örökbefogadás. Az ugyanis nem a kétségbeesetten vágyakozók b terve, hanem elhívás. És nem, ne kérdezz meg meddő párokat, hogy “Az örökbe fogadáson gondolkoztatok már?” mert tudni fogod, ha igen, de sebeket ejtesz, ha nem tartanak ott, vagy egyáltalán nem is szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.
(Egyébként hamarosan erről a témáról is bőven lesz szó a blogon, de szándékosan nem ezen a héten.)
Csak meddőknek szól ez a könyv?
Egyáltalán nem! Sőt, külön fejezetet szentel a környezet számára! Megtanítja, melyek azok a kérdések, melyeket jobb elkerülni, és megmutatja, milyen finomsággal tudunk segíteni a várakozóknak – ha a másik fél igényli a segítséget.
Bár fullasztó mélységekben avat be ebbe az élethelyzetbe, pontosan ezért segíthet azoknak, akiknek a környezetében él meddő vagy gyermektelenséggel küzdő pár.
És ugyan tudom, hatalmas bátorság kell hozzá, szívből ajánlom ajándékkönyvként is. Ha sejted, hogy a környezetben valakit érint ez a téma, ajándékozd oda neki ezt a kötetet. Nem kell szaporítani a szót, kínossá tenni a szituációt – elég, ha a kártyán annyi áll: “Velem beszélhetsz, ha készen állsz.”
… és ne erőltessük, ne sértődjünk meg, ha ez időbe telik.
