Hogyan találtál rá az irodalomterápiára?

Körülbelül nyolc éve olvashattam egy cikket netes böngészés közben, ami egy számomra teljesen új és csodásnak tűnő dologról szólt… egy olyan tevékenységről, ami ötvözte azt a két dolgot, ami engem a legjobban érdekelt és érdekel azóta is: az emberi lélekkel való foglalkozást és a szövegeket, irodalmat. Ez volt az irodalomterápia, amibe első pillanatban beleszerettem. Mielőtt belevágtam a képzésbe, több irodalomterápiás foglalkozáson is részt vettem, több csoportvezetőnél, és már akkor láttam, milyen sokszínű terület ez, és mennyiféleképpen lehet megközelíteni.

Hogyan lettél (biblio)terapeuta?

Küzdelmes kapcsolat ez, többször szerettem volna elkezdeni a képzést, de valami mindig közbejött – például éppen megszűnt a szak a Pázmányon, amikor beiratkoztam volna, és hasonló apróságok. Végül 2016-ban úgy láttam, hogy nem áll előttem akadály, és úgy éreztem, nincs mire várni tovább, ha én ezt igazán akarom: beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem kétéves szakirányú továbbképzésére, amit 2018-ban el is végeztem. Azért is örülök, hogy végül itt kötöttem ki, mert nagyon tudok azonosulni a szak személyközpontú szemléletével, segítői attitűdjével.

Egyéni vagy csoportos foglalkozásokat tartasz?

Az irodalomterápia jellemzően csoportos formában zajlik, a képzéseken is inkább erre képzik a szakembereket. Én is csoportfoglalkozásokat tartok túlnyomó többségében. Nagyon szeretem ezt az együttléti formát, mert mindig öröm látni, amikor a résztvevők rezonálnak egymásra, erőt merítenek a csoportból, megélik, hogy nincsenek egyedül, hogy értő fülekre találnak.

De tartottam már egyéni foglalkozást is, annak egészen mások az előnyei. A közeljövőben szeretnék egyéni konzultációkat is hirdetni, és erre hamarosan várom is majd a jelentkezőket…:)

Van kedvenc foglalkozáson használt írásod?

Kifejezetten kedvenc szövegem nincs, persze fontos, hogy a szöveget, amit viszek a csoportnak, én is értéknek tartsam, hiszen így tudok vele hitelesen dolgozni. De talán jobb is, hogy nincs egy kedvencem, mert akkor mindig azt vinném… 🙂 egy példa: nagyon szeretem Lázár Ervintől, az emberi lélek nagy ismerőjétől a Vacskamati virágja című fejezetet A Négyszögletű Kerek Erdőből. Sokat elárul arról, hogy viszonyulunk a kapcsolatainkhoz, hogy mindannyian hozzuk a saját kis csomagjainkat, és hogy mennyire nehéz úgy szeretni valakit, ahogyan az neki a legjobb.

Mit szeretsz a legjobban ebben a hivatásban?

Azt a soha meg nem szokható élményt, amikor leülünk egy körben a csoporttal, és valami titok folytán megképződik egy szinte ünnepi közeg, amibe mindenki megérkezik a saját életéből, a saját történeteivel, és azt a néhány órát egymásra, a másikra, saját magára szánja. Az itt-és-most élményt, amiben megoszthatóak ezek a történetek, ítélkezés és álarcok nélkül, a többiek értő figyelme mellett. És persze azt, hogy csodás szövegek segítségével, útmutatásával történik mindez! 🙂