Hogyan találtál rá az irodalomterápiára? 

Legelőször, azt hiszem, ki akartam találni az irodalomterápiát. Nagyon erősen hajtott a vágy, hogy valahogy össze kéne hozni a pszichológiát és az irodalmat, és nem létezik, hogy ezt még senki nem próbálta meg módszerré alakítani… A szakmában, meg amúgy az interneten is, még mindig nagyon keveset hallani róla, amit anno találtam, az is nagyrészt külföldi szakirodalom volt. Az a kevés információ, amit az itthoni helyzetről találtam, igen hamar a Pécsi Egyetemre vezetett, így elég egyértelmű volt, hogy merre induljak. 

Hogyan lettél (biblio)terapeuta?

Ez az egész mozgolódásom a pszichológia alapképzés végén csúcsosodott, így ahogy leadtam a szakdolgozatomat, mentem is beadni a jelentkezést a mesterképzés mellett a PTE szakirányú továbbképzésére. Akkor még úgy tudtam, hogy Pécsett lesz a képzés, így berendezkedtem a tudatra, hogy a következő két évben havi 1-2 hétvégét ott fogok tölteni. Nem lett volna baj, úgy éreztem, hogy ezért a képzésért én a világ végére is elmennék, de azért nagy megkönnyebbülés volt, mikor megtudtam, hogy Pesten indul. 

Annak ellenére, hogy két egyetemet végeztem párhuzamosan, nem éreztem tehernek, éppen ellenkezőleg, rengeteg erőt adott közben, folyton azt éreztem, hogy jó úton haladok, azt csinálom, amit szeretnék, és ez az egész még sokkal jobb dolgokhoz fog engem vezetni. Ez így is lett, két év után egymás mellett ül a polcomon a pszichológus és az irodalomterapeuta diploma, most pedig a saját vállalkozásomon belül csoportot vezetek, egyéni üléseket tartok, cikkeket írok, az olvasópszichológus insta-oldalt vezetem, és mindehhez rengeteg pozitív visszajelzést kapok. 🙂 

Egyéni vagy csoportos foglalkozásokat tartasz?

Mindkettőt. Alapvetően pszichológusi munkát szeretnék végezni, amihez eszközként alkalmazom az irodalomterápiát. Már többször kaptam visszajelzést arra vonatkozóan, hogy az előzetes elvárásokhoz,elképzelésekhez képest kevesebb hangsúlyt helyezek a szövegre. Ezzel nem vitatkozom, abszolút el tudom képzelni, hiszen azt hiszem, az itt a kulcs, amilyen szakma felől közelítjük az irodalomterápiát. Egészen máshogy nyúl a szöveghez egy tanító, egy könyvtárban dolgozó szakember, és még a pszichológusok között is a különböző területen dolgozók. A lényeg, hogy megtaláljuk benne azt, amivel mi magunk a leghitelesebben tudunk dolgozni.

Az egyéniben azt tartom nagyon izgalmasnak, hogy igazán személyre szabott módon lehet szövegeket választani, a saját szövegekkel való munka pedig különösen érdekes lehet. Ha egyéni foglalkozásra jön hozzám valaki, akkor elsősorban pszichológiai, tanácsadói folyamatba kezdünk, amit a megfelelő pontokon kiegészítek az irodalomterápia különböző módszereivel. Mondjuk lényegében ez a csoportra is igaz. A csoportokban viszont a legjobb az a plusz dinamika, amit egyetlen kétszemélyes helyzet sem képes megteremteni. Ha jól működik a csoport, akkor a tagok egyszerre több “terapeutát” is kaphatnak, mindannyian kicsit más nézőpontot és megoldási lehetőséget felmutatva.

Van kedvenc foglalkozáson használt írásod?

Egyelőre nincsen kedvenc. Persze vannak olyanok, amik kapcsán tartalmasabb, “sikeresebb” beszélgetés alakult, mint más esetben. De olyan is volt már, hogy ugyanaz a szöveg két különböző csoportban totál ellentétes kimenetelt hozott, szóval ez sosem csak a szövegtől függ, nem lehet rá garanciát vállalni, hogy mindig ugyanúgy fog működni. Inkább műfajilag tudnék irányt mondani, általában kortárs magyar versekkel dolgozom. Ez félig tudatosan, félig tudattalanul alakult így, és nagyon jó iránynak tartom, de nem szeretnék leragadni nála. Most például egy novellákra alapozott csoportba kezdünk éppen, és nagyon kíváncsi vagyok rá (igaz, a ‘kortárs magyar’ azért még itt is megmaradt).

Mit szeretsz a legjobban ebben a hivatásban?

Ha a kliensek oldaláról közelítem, akkor azokat a pillanatokat, amikor látom, hogy valamit nagyon megérintett bennük a szöveg. A ráébredéseket, a végre pontosan megfogalmazott kérdéseket, a megtalált válaszokat, és az “erre még sosem gondoltam így”-eket. Ez pszichológusként is természetes lenne, viszont amikor ezek a dolgok a szöveg kapcsán következnek be, akkor érzem, hogy igen, az irodalom volt az a plusz kulcs, amire szükségünk volt.

Ha a magam oldaláról, akkor azt hiszem, most ezt a megérkezés-érzést. Hogy elértem oda, ahol látom, hogyan kapcsolódik össze az irodalom és a pszichológia, és mindezt meg tudom mutatni másoknak is, és segíteni tudok nekik vele. Viszont fontos, hogy a megérkezés abszolút nem egyenlő a megállással, minden nappal szeretnék tovább menni, az eddigi utakat mélyíteni, újakat felfedezni. Egyelőre végtelen lehetőséget látok benne, rengeteg ötletem van, néhányon már nagyban dolgozunk, néhány pedig még csak itt-ott jegyzetfüzetekben és határidőnaplókban feljegyezve pihen… 🙂