Életrajz/Ételrajz | Jacky Durand: Apám receptjei

Életrajz/Ételrajz | Jacky Durand: Apám receptjei

Talán minden gasztroregényben közös, hogy az érzékeinkre vadászik, de nagyon kevés az olyan darab, amelyben ez az ízeket tálaló érzékiség nem csordul túl. Ugyanakkor rengeteg a csapnivalóan megírt, bugyuta lányregény; elkészíthetetlenül bonyolult receptekkel vagy (emberi áron) beszerezhetetlen alapanyagokkal. 
Nekem legalábbis ezek voltak az előzetes élményeim, és én már komolyan aggódni kezdtem, hogy teljesen felesleges volt konyhát nyitni a 7szoba.hu-ra, mert az életben nem találok majd ínyemre való gasztroregényt. Aztán jött az Apám regénye, és én éreztem – mit éreztem, tudtam! – hogy dolgunk van egymással. Hogy talán megtaláltam.
De ami odabent fogadott, az minden várakozásomat felülmúlta. 

A mindig szótlan, sokszor komor Monsieur Henri kórházi ágya mellett kezdődik a történet. Ő a Virágos Állomás – egy bugundiai kisváros vendéglőjének – tulajdonosa és főszakácsa. Fia, Julien lesz a mesélőnk, aki apja konyhai sérüléseket őrző, göcsörtös kezét fogva idézi fel gyermek-és felnőttkora legfontosabb emlékeit. 

„- Miért bünteted magad? Nem kaptál már eleget a pofádra? – Megvonom a vállam. – Nem vagy hülye. Nem vagy béna. Jó, béna az vagy, de csak technikából. – Nevet. – Hamarosan meglesz az érettségid. Előtted az élet. És az élet hamar elszáll, hidd el nekem. Ne tedd tönkre, kölyök, azt csináld, amihez kedved van, és ne, amit mások várnak el tőled. Csak apáddal vigyázz, ne ronts ajtóstul a házba! Őneki is kijutott a jóból… Húha! Elszartuk az időt, és nem szedtünk medvehagymát! Kell a vacsorához. Tudsz tojást buggyantani?
Persze, hogy tudok.”

Hát, valahogy így váltakozik ebben a könyvben a finom humor és a dráma; meg az emberek és az ételek egymástól elválaszthatatlan szerepe. És így lesz ez a megtévesztően vékonyka kötet sokkal több, mint a francia konyha 190 oldalas dicshimnusza.

Julien felnövéstörténetét követve megtanuljuk, hogy a gyász sosem arról szól, aki elmegy, hanem arról, aki itt marad. Hogy az elengedés önzetlenségéig eljutni milyen piszkosul nehéz folyamat. És hogy életünk egy pontján mind rá kell ébredjünk arra, hogy végső soron az is szeret, aki csak „a maga módján” képes szeretni. 

„Már nem beszéltél. Az volt az utolsó vacsorád. Mindazolm-Continus-infúziótkapsz, szedatív-morfin koktélt. Te, aki folyton azt hajtogattad: >>Ha beteg leszek, nem húzom sokáig.<< Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz meghalnod.
Egy este megkérdeztem Florence-t:
– Miért ragaszkodik ennyire az élethez?
Nagy sokára válaszolt:
– Talán mert időt akar hagyni, hogy maga elbúcsúzzon tőle.”

Magam is ezt játszottam a könyvvel. Egyszerre érdekelt mindennél jobban Julien sorsának alakulása, és féltem attól, hogy a rövid olvasmánynak hamarosan vége lesz. Egy egész éven át képes lettem volna porciózni ezt a történetet.

magyarul olvasni kiváltság

A szavakat magyarul Bognár Róbert gurította elénk, aki fordításával most sem okozott csalódást. Ráadásul neki köszönhető a kötet függeléke, melyen keresztül a Virágos Állomás étlapjáról szemezgethet a kíváncsi olvasó.

Személyes

Repeta című írásomban ételről és a családról mesélek az Apám receptjei nyomán. 

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu