A milleniálokat* gyakran bélyegzik lustának és elköteleződésre, lojalitásra képtelennek.
De aki elolvassa a Jöttünk, láttunk, elegünk van – A fiatal felnőttek és a kiégés című kötetet, talán megsejti, hogy egyszerű hisztinél jóval többről van itt szó.
„Kidolgoztam a belemet az 1980-as években, mégsem hallottál tőlem olyat, hogy kiégtem volna.” - avagy mit tudunk a kiégésről 20 és 30 között?
„– Még hogy te vagy kiégve? És ha a nagy gazdasági világválságot vagy a második világháborút kellett volna túlélned?
[…] Általában baby boomerektől kaptam ezeket a megjegyzéseket, akik – kissé ironikus módon – szintén nem élték át a nagy gazdasági világválságot, sem a második világháborút.”
„A kiégés akkor következik be, amikor a nagy odaadás tarthatatlanná válik – de akkor is, amikor meginog az ember hite, hogy az a kiteljesedéshez vezető út, ha azt csinálja, amit szeret, anyagi vagy bármely más értelemben. Még így is rendszerint évekig, sőt, évtizedekig tart, mire az ember elveszíti a hitét, amit legalább ugyanennyi ideig tartott felépíteni magában.”
„Kinek nem kell aludnia? A robotoknak. Mondhatjuk, hogy a gondolatától is irtózunk, hogy robottá váljunk, azonban sok milleniál önként robotot csinál magából abban a reményben, hogy elnyeri a hőn áhított, de megfoghatatlan biztonságot. Ez annyit jelent, hogy egyre inkább elhanyagoljuk a saját szükségleteinket, beleértve a biológiai szükségleteinket is. Ahogy az elméleti szakember, Jonathan Crary rámutat, még az alvásunk is egyre jobban hasonlít a gépek >>alvó üzemmódjához<<, ami nem annyira a pihenés, mint inkább a >>késleltetett vagy csökkentett készenléti üzemmód<<. Alvó üzemmódban soha nem kapcsol ki igazán az ember; csak arra vár, hogy újra bekapcsolják.”
„Az internet a kiégésünk legfőbb oka”
Ha Y generáció és kiégés a téma, természetesen muszáj minimum egy fejezetet arra szentelnünk, hogyan fordul ellenünk a saját telefonunk: folyamatos jelenlétet és hatékonyságot ígérve; miközben ezáltal valójában sosem vagyunk jelen, a koncentrációs képességünk pedig napról napra csökken.
Már rég kimutatták, hogy az érkezésekor divatnak számító multitasking milyen káros valójában a munkavégzésünkre; csak épp már nem bírjuk abbahagyni.
Akármilyen drámai is az, ahogy a social media és az okostelefon átszövi a mindennapjainkat, a látszattal ellentétben rengeteg területéről van döntésünk. (Kivéve persze azoknak, akik online marketingesként dolgoznak, nekik igazán őszinte részvétem.)
Nem kell digitálisnomádnak és aszkétának lenni ahhoz visszaszerezzünk némi irányítást az életünk felett és a józan eszünk rég elvesztett szeletét.
Ha nem is tudjuk megállítani az egyre gyorsuló világot magunk körül, dönthetünk úgy, hogy leszállunk a szélsebes űrhajóról, és gyalog megyünk tovább.
Amennyiben úgy érzed, a telefonod a legnagyobb stresszforrásaid egyike; ha a social media kiszipolyoz, ezeket a dolgokat ki-lehet-kapcsolni. Törölheted a fiókodat, visszafoghatod az online jelenlétedet. Illetve a nulladik lépés, de egyben a legnagyobb szívesség, amit tehetsz magadnak, ha kikapcsolod az értesítéseket.**
Mi itt most kiszállunk
Rengeteg kötet jelenik meg a kiégésről, rezilienciáról, mindfullnessről. Ezek mind arról szólnak, hogy mi mit tehetünk még az általános belegebedésen felül ahhoz, hogy kevésbé érezzük azt, hogy épp belegebedünk a saját életünkbe.
A Jöttünk, láttunk, elegünk van ezzel szemben nem az egyénnek, hanem a rendszernek megy neki – azt viszont nem kíméli. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg milleniál olvassa majd kurjongotva ezt a kötet, ha a saját tapasztalataira ismer.
Anne Helen Petersen nem kínál hangzatos megoldásokat, nem kéri, hogy kelj még egy órával korábban, hogy 15 perc jógával és egy marék granolával és házi smoothie-val alapozd meg a 12 órás munkanapod, mer’ attól majd jó lesz. De mint egy harcos, együttérző „szakszervezetis”, melléd áll, és figyelmeztet arra, hogy ismerd fel az élhetetlen helyzeteket, és ha kell, lépj, amíg nem késő.
Az álommeló csapdája
„Így működik a>>csináld, amit szeretsz<< logikája. Természetesen nincs olyan dolgozó, aki azt kérné a munkaadójától, hogy kevesebbre értékelje őt, de a >>csináld, amit szeretsz<< szólam miatt sportszerűtlen viselkedésnek minősül, ha valaki nagyobb megbecsülést kért. Ha azt csinálod, amit szeretsz, >>kizsákmányolásnak teszed ki magad, hiszen a dolgozók motiváltsága visszaüt rájuk: igazolja a fizetés nélkül vagy rosszul fizetett munkát<<, fejtegeti Tokumitsu. Amikor a szenvedély válik a munka tartalmilag elfogadott motivációjává, bérekről vagy felelős munkaidő-beosztásról beszélni közönségesen hangzik.”
A milleniálok tudnak és szeretnek dolgozni, de ”csak” dolgozni szeretnének.
Olyan munkahelyen, ahol ha bezárták maguk mögött az ajtót, már nem kell ímélekre reagálni, sőt, másnapig gondolni sem a munkára. Ahol a kollégákkal nem egy nagy család vagytok – ellenben az igazi családra marad érdemi idő és kapacitás.
Nem álommunkáról, hanem áloméletről van elképzelésük – abban pedig nincs helye pánikrohamoknak, túlterheltségnek, kimerültségnek és kiégésnek sem.
Nem kérnek nagyot. Talán az utánuk következő generációnak már lesz esélyük abban élni, amit az Y generáció éppen ezekben az években készít elő. (Már ha marad bennük elég erő és bátorság.)
“Már nem vágyom >menő« állásra, mert azt gondolom, hogy az a munka, ami az ember »álma« vagy »szenvedélye«, túlságosan felemészti a személyiségét a munkaidőn kívül, olyan módon, ami károssá válhat. Én pedig nem akarom elveszíteni a személyiségemet, ha elveszítem a munkámat, ugyebár.”
*Az X és Z generáció között elhelyezkedő, 1981 és 1996 között született Y generáció tagjai.
**Érdekes tapasztalás volt, hogy az Instagram-fiók törlésére mobilról nincs lehetőség; de a számítógépünk elé ülve sem adja magát könnyen a megoldás, a Google segítségét kell kérnünk.
Ott aztán találunk egy oldalt, ami elvezet egy titkos helyre, ahol megszüntethetjük a fiókunkat. A törlést indokolni kell, és bármi legyen is a válaszunk arra, miért szeretnénk szabadulni az Instagramtól, a felület negédes hangon marasztal bennünket, jópofa tippekkel látva el a távozni készülőt. Azt jelölted, hogy az Instagram sok idődet elveszi? Semmi vész, kapcsold ki az értesítéseket!
Ehhez egy újabb érdekességet árulok el: ha kikapcsoljuk az értesítéseinket, az alkalmazás alkalomról alkalomra figyelmeztet bennünket, hogy kapcsoljuk őket vissza “Ne maradj le!” felirattal. Éppen ez a “Ne maradj le!” korunk egyik rákfenéje.
Mindenesetre, ha a ravasz ellenfél minden kérdésére okosan feleltünk, és a próbák kiállása után végre rányomtunk a profil törlése gombra, a felület ismét megnyugtat bennünket: ha 30 napon belül bármikor meggondolnánk magunkat, ők őrzik a fiókunkat, gondolkodjunk csak, a social media világa visszavár!
Az egész procedúra a maffiára vagy egy szektára emlékeztetett: ha egyszer bent vagy, már nem engednek távozni.
