Nem merültem nagyon bele a kutatásba a könyv elolvasása előtt, csak annyit tudtam, hogy norvég szerző írta, arról szól, hogy egy fickó a válás küszöbén elmeséli feleségének a szerelmük történetét. És nekem ennyi elég is volt ahhoz, hogy heteken át arra gondoljak, milyen jó lesz megvenni és – ha szerencsém van – egy szuszra befalni ezt a regényt. Csakhogy ezt benéztem.
Nulladik szabály, hogy ha E/1-ben mesélünk el egy történetet, olyan helyekről nem mesélhetünk, ahol nem vagyunk ott. Mivel Jon esetében ez a hely a felesége feje, tudjuk, hogy nem szarvashibáról, hanem egy érdekes, újszerű elbeszélői helyzetről van szó. És szükségünk is van valamiféle csavarra, hiszen nincs hétköznapibb történet annál, mint hogy egy házasság véget ér – mondjuk egy harmadik fél miatt. Ezerszer hallottuk már, legalább mondja valaki másképpen.
Jon nem csak azt meséli el, hogyan talált rá és szeretett bele Timmyként becézett második feleségébe, hanem egy rakás fontos kérdésen átvezeti az olvasót. Például a nagy kedvencem, hogy hogyan lesz egy viszonyból kettő azoknál a kapcsolatoknál, amikre mindenki már a kezdet előtt kimondja a halálos ítéletet: „aki egyszer megtette, megteszi újra.”
„Sokan közülük, akiket korábbról ismertünk, szkeptikusak voltak kettőnkkel kapcsolatban. Hiszen mindketten hagytuk, hogy egy véletlenszerű flört tönkretegye az addig életünket – hogyan tekinthettek volna el ettől? Ki ne hallott volna még olyan férfiakról – főleg férfiakról – vagy nőkről, akik ész nélkül szerelembe estek, akik tönkretették, amijük volt, később pedig azt kell megtapasztalniuk, hogy az új kapcsolat hiba volt, átmeneti erotikus elvakultság? Végtére is a legtöbb szerelem nem vezet hosszútávú kapcsolathoz.”
És a matematika nem téved – csak ki kell várni. A szerencsések akár 20 évig is kitartanak – mint a szereplőink.
„És valóban le lehet élni több évtizedet egy másik emberrel anélkül, hogy azt hinnénk, ő az egyetlen lehetséges számunkra? Tudtuk, hogy léteznek más lehetséges életek, más lehetséges partnerek, talán még jobb életek és jobb partnerek számunkra is. De nem akartuk hagyni és nem hagyhattuk, hogy az, amit felépítettünk, darabokra hulljon, nem akartunk szétmenni egy esetleges szerelem miatt, ahogy egyszer már megtettük azért, hogy együtt legyünk. Ebben egyetértettünk. Képtelenek voltunk megtenni egymással azt, amit a korábbi párunkkal megtettünk.”
Bemutatja az utat, hogyan hiszi el magáról minden szerelmes pár, hogy ők lesznek a nagybetűs kivétel, velük nem történhet meg, ők majd másképp, ők már tudják, mit veszíthetnek… Aztán az egyik feladja, és ugyanolyan természetesen jön egy harmadik, ahogy egykor ő maga furakodott be egy másik egységbe. Mert a hűség elhatározás kérdése – nem egyszeri, oltárnál meghozott, hanem mindennapos döntés. És Timmy egy ébredéskor elfelejtette tudatosan meghozni ezt.
„Nem igaz, hogy a szerelem a semmiből épül fel, szinte véletlenül, ők megengedték, hogy felépüljön, ő és a férfi, céltudatosan hajtották előre egymást, pillantásokkal, érintésekkel és mindazzal, amit mondtak. És most már nincs visszaút, egy ponton visszafordíthatatlan váltás történt: nagyobb lojalitást éreznek egymás, mint bárki más iránt.”
És ez a folyamatleírás zseniális, éppen ezért haragszom, hogy át kellett rágnom magam egy rakás sikamlós szexjeleneten. Még csak indokolatlannak sem mondanám őket, hiszen céljuk van: hogy jól lássuk, nem egy kihűlt házasságba csapott be a ménkű. Szükség volt rájuk ahhoz, hogy érezzük Timmy összezavarodottságát, a kettőjük közötti furcsa kapcsolatot, azt, hogy az egymás iránti vágyuk még akkor is kitartott, mikor a nő már egy másik férfiba volt szerelmes. Értettem, de azt hiszem, kevesebből is ment volna. Mert az irodalom sejtet, lebegtet – a ponyva meg teljesen hülyének néz, és azt feltételezi az olvasójáról, hogy csak a megrágott falatot képes lenyelni.
Annak meg már végképp semmi értelme, hogy – és ez talán nem spoiler – egy maszturbálással zárul a könyv. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy marék ondóval búcsúzunk egymástól, és bemocskol mindent, ami ezt a regényt lélektanilag tökéletessé tette volna.
És most mélységesen haragszom, mert ez a könyv pont olyan jó lehetett volna, mint ahogy vártam tőle.