„Lenni, otthon lenni természetes állapot: aki otthon van, nem gondol rá, hogy van valahol.”Grecsó KrisztiánHazafelé tartani, hazaérkezni, hazaszeretni, hazát cserélni...Honvágy, amit akkor is érzel, ha otthon vagy. Megérkezel (nem, igazából sosem érkezel meg) és már indulnál. Otthonról haza. Itthonról meg vissza. Ezekről mind szól Tompa Andrea Haza című regénye. Mestermű, tökéletlenségében is kortárs irodalmunk egyik legfontosabb darabja kell hogy legyen.A „haza” szófaji kaméleonsága miatt elsőre mindnyájunknak valami más kell bevillanjon a címet olvasván. Annyi mindent jelenthet a szívnek, mint a nyelvnek,Tompa Andrea pedig pontosan ezzel játszik több száz oldalon át. Így regényt is kapunk, meg nem is. Van valami történetünk, méghozzá halálosan súlyos történetünk, de nem ezen lesz a hangsúly. Az „emigrációból” hazatérő írót gyötri a feladat, hogy a harmincadik osztálytalálkozóra beszédet írjon. Ide, az osztálytalálkozóra tartunk vele, és útközben…