Szuperhősképző gyerekeknek és szülőknek | Gershen Kaufman – Lev Raphael: Állj ki magadért!

     Egyszerűen imádtam Thomas S. Greenspon maximalizmusról szóló könyvét, így borzasztóan vártam a sorozat következő darabját is: az Állj ki magadért – Hogyan lehetsz erős és magabiztos című könyvet.
Ez a sorozat az iskoláskorú gyerekeket célozza és vértezi fel elengedhetetlen mentális szerszámkészlettel és tudással. 
Olvasás közben végig az járt a fejemben, bárcsak tele lennének a hazai iskolák Gershen Kaufman és Lev Raphelhez hasonló nagykövetekkel; és a mentális egészség nem programszerűen és alkalmasint lenne csak fontos, hanem a magyar oktatás szerves részét képezné. E vágyálom beteljesedéséig olvassatok a gyerekekkel ehhez hasonló remekműveket!

     A szerzők az előszó legelső mondatával világosan megértetik, miért (lenne) elengedhetetlenül fontos (már gyerekkorban kialakítani) az egészséges önbecsülés(t). Már itt, az előszóban levettek a lábamról, és tele töltöttek reménységgel azzal kapcsolatban, hogy a gyermeknevelést igenis lehet jól csinálni.

„A pozitív önértékelés az egyik legfontosabb pszichológiai készség, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy jól boldoguljunk az életben. Az önértékelés voltaképpen azt jelenti, hogy büszkék vagyunk magunkra, és a lelkünk mélyén valóban érezzük is a büszkeséget. Önértékelés híján a gyerekek kételkednek magukban, engednek a csoportnyomásnak, értéktelennek érzik magukat, kisebbrendűségi érzéstől szenvednek, és megesik, hogy különféle mankókba – például kábítószerbe vagy alkoholba – kapaszkodnak. Azok a gyerekek, akik egészséges önértékeléssel rendelkeznek, biztonságban érzik magukat, szívesebben vállalnak kockázatot pozitív célok érdekében, felelősséget vállalnak a tetteikért, képesek megbirkózni az élet kihívásaival és változásaival, és rugalmasan kezelik az elutasítást, a csalódást, a kudarcot vagy a vereséget.”

Leckék gyerekeknek

    Annyi káros maradványa van az elmúlt évtizedek gyermeknevelési és oktatási szokásainak. Tudom, hogy sokan fáznak attól, hogy akár saját érzéseikről beszéljenek; vagy épp legyintenek a  gyerekek gondjaira azzal, hogy “mit tudnak még ők a világról meg a fájdalomról”. Ez a könyv java részt az érzésekkel foglalkozik – azok forrásaival, felismerésével, szavakba öntésével, validálásukkal, és azzal, mit lehet ezekkel az érzésekkel kezdeni: például a haraggal, féltékenységgel, szégyennel, de ugyanígy az örömmel vagy épp a meglepődéssel is. Ezeknek a képességeknek mentális egészségünk legalapabb eszköztárát kellene képezniük – igen szerencsések azok, akiket már gyerekkorukban felvérteznek ezzel a tudással.

Illetve megtanít egy nagyon fontos képességet, amit jelen helyzetben különösen fontos mindnyájunknak elsajátítani: szétválasztani a dolgokat, melyekre nincs befolyásom azoktól, amikre van, és ez utóbbiakra koncentrálni. 

    A könyv természetesen kitér a zaklatás/bullying végtelenül összetett és nehezen kezelhető problémájára is. (Nagyszerű volt látni azt is, ahogy arra buzdítják a fiatal olvasót, hogy álljanak ki a társaikért, ha nem elszenvedői, hanem szemtanúi zaklatásnak.)
illetve, mivel a magabiztosság a fő téma, külön szól a félénk gyerekekhez – ez is egy olyan rész volt, ami miatt borzasztóan a szívembe zártam a mindenre ügyelő szerzőket.
 
    A “Hogyan vigyázz magadra az online térben” fejezet pedig bebizonyította, hogy ebben a könyvben tényleg minden megtalálható, ami egy mai kiskamasz eszköztárából nem hiányozhat.
Néha meglepett, micsoda szakmai titkokba, pszichológiai magasságokba engedik be a fiatal olvasókat, de végig azt éreztem, pontosan így kéne nekünk is komolyan vennünk gyermekeinket a mindennapokban (persze attól még gondosan ügyelve arra, hogy a komolyan vett gyermek sosem lehet egyenlő egy kis felnőttel!).
 

Leckék szülőknek és pedagógusoknak

    Azt vettem észre, hogy a legtöbb szorongó gyermekkel bíró szülő általában a legjobbat akarja – végül ez a legjobb lehet mindennek a megrontója.

Ez a könyv – ahogy a sorozatbeli elődje is – arra nevel minket, hogy adjuk meg a gyermekeinknek azt a szabadságot, hogy nem a legjobbat, a kifogástalanul tökéleteset adjuk meg nekik mérceként, hanem a tőlük telhető legjobbat, és ezt pedig mindig értékeljük.

Ha pedig valamiben alulmaradna a gyermek (az elvárthoz képest), mutassunk együttérzést, és biztassuk őt. Ettől még lehet a gyermekünkből éltanuló, de ne azon az áron, hogy kipasszíroztuk belőle. (Egyébként kettőt hátralépve azon is elgondolkodhatunk, hogy ez valóban a legfontosabb életcélok közé tartozik-e.)
 
A kötetben újra és újra megismétlődik egy tanács: “Keress egy felnőttet, akiben megbízol, és mondd el neki, hogy szeretnéd, ha segítene”. Egy ideális, gyermekek számára optimális világban ez a bizonyos felnőtt a szülő. Remélem, egyre többen lesznek képesek ezt a valaha volt legfontosabb szerepet betölteni saját gyermekeik életében!

 

A könyv 20% kedvezménnyel vásárolható meg
a Harmat Kiadó webáruházából.

Ide kattintva pedig bele is lapozhattok! 🙂 

Close Menu