Mindig mondtam, hogy könyves környezetben dolgozni valóban édeni … csak az almafához vagy kötözve, folyamatos kísértésben!
A szokásos hétfő reggeli könyvtári program (visszahozott könyvek polcra rakosgatása) közben láttam meg Maarja Kangro Breviárium kötetét, és kiderült, hogy egy kiadói sorozat egyik darabját tartom a kezemben – naná, hogy akkor már összeszedtem a társait is!
Ezekkel a zsebkönyvekkel (is) töltöttem január első két hetét.
Az Észt Intézet valamint a Pluralica Kiadó gondozásában megjelent Breviárium-sorozat 2011 óta mutat be észt szerzőket miniantológiák novelláin és egy-egy interjún keresztül.
Mikor belevágtam ebbe a kalandba, arra számítottam, hogy az észt irodalom valami egészen más, mint a miénk, mert más az észjárás, más a megközelítés, más a hőmérséklet, más a táj, más a közélet, más a történelem, mások az emberek – szóval mások az írók és másmilyen az irodalom is.
Összességben az lett a tapasztalat, hogy ezek az észt írók a groteszk és abszurd szerelmeseinek kedveznek; de akadtak olyanok is, akiknek a kötetét bátran merem ajánlani mindenkinek:
ők Mudlum, Mart Kivastik és Maarja Kangro – akik kevésbé bizarr képekkel dolgoznak, mint kollegáik.
Mudlum olyan atmoszférát teremt a szavaival, ahol jó lenni, és nehéz felocsúdni, másba kezdeni, visszacsöppenni a valóságba, miután befejeztem a kötetét.
Szereplői furcsa, magányos figurák – történetei szomorkásak, mégsem lehangolóak.
Javaslom, hogy a novellák olvasása előtt a szerzőkkel készített interjúkkal kezdjünk. Mudlum sorai után például egészen biztos, hogy azonnal megszületik a magyar olvasóban a szeretetteljes kapcsolódás:
„A fiatalon olvasott könyvek az aranytartalékom. (…)
Észtországban kiváló fordítói vannak a magyar irodalomnak, például Edvin Hiedel, mostanában pedig Lauri Eesmaa végez nagyszerű munkát, tehát sok jó könyv eljutott hozzánk. Amit olvastam, teljesen véletlenszerűen került a kezembe, nem azért, mert kifejezetten magyar irodalmat kerestem, hanem szimplán jó könyveket. (…) Persze a magyar irodalom igazi ismerője csak nevetne ezen, biztos vagyok benne, hogy az irodalmatok tele van gyöngyszemekkel, melyek még nem olvashatók észtül, ráadásul gyakran nem a legfrissebb, legragyogóbb dolgokat fordítják le, hanem a klasszikusokat, akik a maguk idejében helyénvalóak voltak, de a mai olvasót már kevésbé szólítják meg.Sajnos még nem jutottam el a szép országotokba, általában véve keveset utaztam életemben. Viszont magyar szalonnát eszem!”
Mart Kivastik kötete az ötödik volt a sorban, de az első, aminél azt éreztem: erre a hangra számítottam és vágytam, mikor belekezdtem az egészbe.
Az interjúból kiderül, hogy Kivastik egy Promenaad nevű klub (=pub, ahol kiállításokat és koncerteket, filmvetítéseket is szerveznek) vezetője, és már a nagyapja is kocsmáros volt.
A történeteiben ezért sok helyen visszaköszön a kocsmapult, az alkohol, rengeteg, de rengeteg csúnya szó… és hétköznapi emberek történetei, amikből talán a figyelmes pultosoknak van a legtöbb.
Gáborják Ádám és Lőrincz Gergely a szerzővel készített interjúban hajszálpontosan megfogalmazták, miről szólnak a kötetbe válogatott novellái:
”Boldognak lenni mindig unalmasabb? Csak mert a novelláinak hősei »hétköznapi«, a boldogságot még kereső figurák. Az egyik párkapcsolatra vágyik, a másik egyszerűen csak arra, hogy felhívják, vagy hogy megfelelő kilátása legyen egy hotelszobából. Miközben nevetünk az esetlenségükön, nagyon apró mozzanatokban kifejeződik az ember szomorúsága is. Mégsem értelmetlen vagy lehetetlen a létezésük, de amikor jóra fordulhatna az életük (például megismerkednek valakivel vagy lesz egy telefonjuk), hirtelen elhallgat a szöveg, és a többi az olvasóra van bízva. Ott maradunk ezzel a helyzettel.”
Maarja Kangro könyve a legfrissebb, 2021-es darab.
A sorozat leghosszabb interjújában a 2020-as lezárásokat, a karanténban alkotás kérdéseit feszegetik; megtudjuk, miből él egy észt író békeidőben és milyen lehetőségei vannak járvány idején.
Ő az első olyan szerző a sorozatban, aki aktív politikai szerepet is vállal.
„Spontán hajlamnak indult, majd idővel tudatos céllá vált, hogy olyan szöveget hozzak létre, melyben megnyilvánul és magától értetődő a nemek közti egyenlőség. Az én női főszereplőm minden, csak nem elnyomott. Inkább agresszív, ambiciózus, csak saját magára számíthat, de vállalja a felelősséget a döntéseiért. Attól tartok, hogyha áldozatként próbálnám megformálni a női főszereplőimet, az egyszerűen nem jönne össze. Be kell vallanom, hogy szerzőként nem voltam elszenvedője nem alapú hátrányos megkülönböztetésnek, és a recepcióra sem lehet panaszom.
Ezzel együtt tisztában vagyok a problémával. Egy női szerzőnek mindenképpen foglalkoznia kell a nőkérdéssel, nem csinálhat úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne ezen a téren. Több ízben elmondtam a véleményem a női kvótát, a nemi sztereotípiákat, a szülési kényszert és egyéb kapcsolódó, a témákat érintő kérdésekben.”
Akiket pedig nem riaszt, sőt, szórakoztat és örömmel tölt el, ha „gesztenyeszemű porszívócsőrőé, pisilő tyúkról, tojást rakó zokniról, halak elnökének megválasztott halászkesztyűrőé, pitypanggal egybekelő kutyakakáról” olvashat, ajánlom a sorozat többi szerzőjét.
A sorozat elvontabb szereplői közül hozzám Mehis Heinsaar-nak sikerült legközelebb férkőznie, egyébként ő írta azt a novellát, ami az egész sorozatból a legkedvesebb lett számomra, ez A rokokó feltámadása.
Az egész „észt körutazás” fő tanulsága végül nem az lett számomra, hogy milyen remek az észt irodalom (bár az), hanem hogy milyen letaglózó tehetségű fordítóink vannak.
A Breviárium kiadói sorozat fordítóinak névsora a következő: