Egyszer már évekkel ezelőtt olvasatlanul visszavittem a könyvtárba, aztán szintén évekkel ezelőtt potom 590 forintért vettem meg a Könyvudvarban, és azóta is csak várt, várt a polcon, mígnem eljött az idő, a tökéletes idő az olvasására.

Az idő, mikor kicsit minden megállt,
és mi mást sem mondogatunk magunknak vigasztalóan, mint hogy “ez is elmúlik”.
Az idő, mikor muszáj unásig a tengerről olvasni, mert lehet, hogy idén nem találkozunk.
Amikor vágyunk is a szépirodalomra, de közben bevehetetlenül soknak érezzük; amikor azt gondoljuk, most csak könnyedebb olvasmányok férnek be, de mégsem akarunk túlságosan könnyedet, akkor jön jól egy olyan regény, mint ez.

Blanca, ez a sok olvasó számára ellenszenves mesélő azért volt számomra hihetetlenül szerethető, mert olyan, mintha három nagyon fontos barátnőmből volna összegyúrva. Mikor az ő életstílusukra, életfelfogásukra ismertem rá egy-egy mondatban vagy szituációban, nem tudtam nem élvezni az együtt töltött órákat. 

A regény alapszituációja nagyon meredek: a 40 éves Blanca, anyja temetése után annak tengerparti nyaralójába utazik, ahova “magával viszi két fiát, két exférjét és legjobb barátait; ráadásul a nős szeretője is ott tölt pár napot a családjávál.”

Ez a tökéletesen megírt és leírt díszes társaság teljesen kiszakított a jelenlegi valóságomból. Egy csepp tengervíz, egy falat baráti vacsora volt ebben a hülye bezártságban. 

Szóval ha bírjátok a mediterrán környezetben játszódó komédiákat, ahol a mély tanulság fel-felsejlik a nevetés és a számunkra felfoghatatlanul szabados kapcsolatok hálói közt, akkor ti is adjatok egy délutánt ennek a könyvnek. Nekem most kimondhatatlanul jól esett.

Az olvasmányélményért kiemelt köszönet illeti Varju Kata fordítót.