Hogy mit szoktam tenni a nem túl szerencsés borítójú, magánkiadású könyvekkel, amiknek a létezéséről azelőtt egy árva szót sem hallottam? Nos, nem olvasom el őket. Most mégis boldog vagyok, hogy az utamba sodródott Immaculée Ilibagiza története, mert sokkal szegényebb lennék nélküle. 2019 legmeghatározóbb könyvei közé írta be magát nálam itt a novemberi finishben. Immaculée Ilibagiza az 1994-es ruandai népirtás kevés túlélőjének egyike. Azé a népirtásé, amelyben alig száz nap alatt több mint egymillió embert gyilkoltak meg irtózatos kegyetlenséggel.Sokszor becsuktam a könyvet és merengtem a borítón látható fényképen. Immaculée jóságos arcát nézve, tudva, hogy később saját családot alapított, és látva, milyen erővel tudja elmesélni azt a történetet, ami után nem hogy mosolyogni, beszélni sem tudnék többé… Szóval mindezekért én ezt a könyvet a hibáival együtt tudtam szeretni. „Paradicsomban születtem” – ezzel…