„A jeruzsálemiek számára, akár arabok, akár zsidók, az egyedül étkezés gondolata rémisztő. Az evés ünnep, lakoma, ami az osztozásról, a vidámságról, bőségről és annak megosztásáról szól.”Imádom, amikor egy szakácskönyv sokkal több, mint egyszerűen receptek tára. Amikor olvasnivaló is egyben. Yotam Ottolenghi és Sami Tamimi közös könyve ilyen: káprázatos fotók, színes, illatos, zamatos életérzés; humoros történetek, történelemmorzsák – szinte megelevenednek az oldalak! Miközben lapozgattam, olvasgattam, újra meg újra felismertem, mennyire finnyás vagyok, bizonyos ízkombinációkat illetően mennyire elzárkózó. Ez a könyv – a maga természetességével – az én magyaros, sóst sóssal, édeset édessel gyomromat kibillentette a komfortzónájából. Van még mit gyakorolni, ami a nyitottságomat illeti, de ennél a könyvnél jobb gyakorlópálya alig akad. Mert ott van például a cékla, amiről mindig azt gondoltam, hogy imádom, pedig csak az üveges savanyúságból vontam le…