Gyászoló gyerekként | Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!

Gyászoló gyerekként | Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!

Egy jó ifjúsági regény lényege az, hogy a tini azonosulni tudjon a leírtakkal, úgy, hogy az író egy árva percre sem veszi őt hülyére. Nyáry Luca megugrotta az általam legfontosabbnak tartott kritériumot. Csak épp nem hittem, hogy van olyan, hogy “túlságosan is”.
Viszonylag gyorsan ráébredtem, hogy a borítóra nyomtatott “Rólad-neked” szlogen sajnos már nem nekem szól, ezért nagyon nehéz dolgom volt olvasás közben.

a lírai alany

A Vigyázat, törékeny! Nyáry Luca szemtelenül fiatalon, egyébként a telefonjába belepötyögve megírt első regénye. Két fontos feladatom volt olvasás előtt. Az egyik: szétválasztani a fejemben Nyáry Lucát és az édesapját. Ez könnyen ment, hiszen már évekkel ezelőtt megtettem. Szeretem Luca írásait, rímeit, gondolatait – önmagáért, nem pedig azért, mert valaki olyannak a gyereke, akit szintén borzasztóan szeretek és becsülök.
De a másik, főszereplőnk és mesélőnk, Zsófi leválasztása Lucáról sokkal  nehezebb feladatnak  tűnt, mivel egy édesanyját elvesztett kamaszról van szó.

Vannak dolgok, amiket nem lehet képzeletből megírni. És ha azok közé tartozol, akiknek az édesanyjuk már nem él, akárhány éves legyél is, ezzel biztosan tudsz azonosulni:

“Rettenetesen hiányzott Anya, és gyűlöltem, hogy senkinek nem beszélhetek róla anélkül, hogy fájdalmat okoznék másoknak. Rémes érzés volt, hogy nem tudok csak odamenni hozzá és tanácsot kérni tőle. Régen mindig mindenben kikértem a véleményét, és most, hogy már nem volt erre lehetőségem, teljesen tehetetlennek éreztem magamat. Annyi minden maradt, amit tőle kellett volna megtanulnom, annyi kérdésem van, amit soha nem fogok tudni feltenni neki. 
(…) Te sosem fogod tudni, milyen, amikor anyád stresszesen magyaráz tamponokról a Tescóban, Nagyi ágyánál nem fog ott állni a lánya, ha beteg lesz, és Apa sem fogja tudni, hogy milyen együtt megöregedni valakivel, akit szinte gyerekkorod óta szeretsz Sosem fogják ismerni az unokái. Nekem sem fog ott tapsolni a ballagásomon, és nem sírunk majd együtt az esküvőmön.
Megijeszt, hogy mennyi olyan dolog van még, amihez itt kéne lennie, és amit mégis kénytelenek leszünk nélküle csinálni.”

van itt minden

A központi téma azonban valahogy mégsem a gyász és annak feldolgozása, hanem a depresszió. Az egész regény egy akciódús búcsúlevél, melyet a mesélő a húgának kezd el írni. A nyájas olvasó meg persze drukkol, hogy mire a regény végére ér, a levélíró meggondolja magát. (Persze lehet, hogy csak én vagyok olyan, aki Az ifjú Werther szenvedései-ben is lélegzetvisszafojtva várt egy csavart….)

Az őt egyre mélyebbre húzó depresszió mellett Zsófi küzd minden olyan kérdéssel, amellyel azok a kamaszok is, akiknek nem kell még pluszban a gyásszal is megbírkózniuk. 

Lesz itt minden – csak felelősségteljes, odafigyelő szülők nincsenek sehol.
Buli buli hátán, iszonyú sok alkohol, kemény drogok. 
A bizonytalan útkeresés része a szerelmi útvesztő is: kísér minket egy jóravaló fiú, aki kiveri a szemünket, de nem látjuk;
lesz belőve tapizó, tolakodó seggfej idegen; sőt, az egyik kocsma mosdójában még a legjobb barátnővel is elcsattan egy csók.

És itt szaladt először igazán a homlokomra a szemöldököm: nem erőltethet bele egy LMBTQ+ szálat – gondoltam- , túl sok lenne! Annyi érzés, kérdés tapad ahhoz, hogy egy fiatal az identitásában bizonytalanná válik, hogy vagy erről szól a regény, vagy arról, hogy gyászolom az anyámat és öngyilkos akarok lenni. A három még a 410 oldalba sem fog profin beleférni.

Aztán rájöttem, hogy nem is erről van szó. Kizárólag az a lényeg, hogy Zsófi és Noémi közt milyen mérgező dinamika áll fent. Hogy ott van egy lány, akivel Zsófi az eggyé válásig szeretne azonosulni, és a rajongása vonzalomba csap át, a visszautasítás pedig csak felerősíti minden egyéb problémáját. Ez a lényege a Noémi-szálnak, és nem az, hogy két lányról van szó. Önmaga elvesztését ábrázolja ez a kapcsolat, és lehetne Józsika is a másik oldalán, csak épp esetünkben a másik oldalt itt Noéminek hívták.   

velem van a baj vagy a szöveggel?

Sajnos túl sokszor merült fel bennem a kérdés ahhoz, hogy pusztán magamat ostorozzam.

Az szinte biztos, hogy már most túl öreg vagyok ehhez a kötethez. De míg G. Szabó Judit tinédzserei egyáltalán nem zavartak, inkább nosztalgikus érzéseket keltettek bennem, a Vigyázat, törékeny! olvasása közben rengetegszer éreztem magam kínosan – mint egy kukkoló. Engem ide nem hívtak, ez nem nekem szól. Nyugdíjazott, derékfájós harmincas lettem, akitől egyre messzebb derengenek fel az olcsó kocsmákban töltött esték. 

A másik nagy gondom a terjedelem volt. Sajnos ez elég sokszor előfordul az ilyen dundi regényeknél: ez a 410 sűrűre írt oldal a megjelenése napjára körülbelül olyan 290-re kellett volna karcsúsodjon ahhoz, hogy igazán lendületesen és élvezettel lehessen olvasni. És nem a fájdalmat akartam volna belőle kispórolni, hanem például egy-egy bekezdést, ami azt taglalja, hogyan jutunk el egyik osztályteremből a másikba. 

szabad ennyit káromkodni?

Ez a másik folyton előjövő kérdés, amire azért nagyon nehéz válaszolni, mert ha nem akarok képmutató lenni, akkor elmondom, hogy mi pontosan ennyit ittunk és káromkodtunk ennyi idősen. Tehát mondatnám, hogy tökéletesen hiteles ábrázolást kapunk. A fő kérdés inkább az, akarom-e én ezt papíron viszont látni. Ez csak az én fura vágyam, hogy papíron ne repkedjenek a lófaszok…? 

ilyenek voltunk

“Amióta újra elkezdődött a suli, még jobban összenőttünk, mint előtte. Már nemcsak reggelente lógtunk együtt, vagy néha hétvégén, hanem állandóan, szünet nélkül: suli után, ebédszünetben, óra alatt a mosdóban, vagy amikor nagyritkán kénytelenek voltunk távol lenni egymástól, Messengeren.”

Nyáry Luca jól bemutatja azt a korosztályt, melynek a kortársak körül forog minden: a közelségük jelenti a megváltást, a véleményük azt, mit gondolunk saját magunkról.
Sosem leszünk úgy és annyira szerelmesek, mint tizenévesen, és a problémás sorsú kamaszok tudják, hogy olyan barátokat is ritkán találni, mint akiket ekkor magáénak tud az ember.
Ami fáj, az piszkosul fáj. Amit szeretsz, az inkább hasonlít rajongó imádatra; amit nem kedvelsz, arra méla megvetéssel tekintesz. És ez így van jól. Ebben a regényben nagyon szépen megjelenik az, hogy egy kamasz számára a legrosszabb társaság is jelentheti az utolsó csepp életszeretetet. 

Mégis félve ajánlom ezt a könyvet fiataloknak.
De javaslom, hogy pedagógusok, kamaszt nevelő szülők minimum lapozzanak bele, mert sajnos nincs benne semmi túlzás. Látszatbarátságok, drogok, alkohol, kétes szexuális helyzetek, teljes önbizalomhiány harsogó természetek mögé bújtatva.
Ha úgy érzed, a fentiek alapján nem ismersz rá a saját gyermekedre, azért vess egy pillantást a függöny mögé: ezek a szereplők lehetnek az osztálytársai, vagy a legközelebbi barátai.

KÉRJ SEGÍTSÉGET!

“- Hogy vagy?  Mármint így az anyukád miatt, meg minden.
Hirtelen felgyorsult a szívverésem. Utáltam ezt a kérdést. Azokat, akik feltették, nem. Tudtam, hogy az embereket, akik megkérdezik, tényleg érdekli, hogy mi van velünk, de mégis mindig feszengtem tőle. Legtöbbször csak valami olyasmit mondtam, hogy >>hát most elég nehéz mindannyiunknak, szerencsére jól viseljük<<, néha pedig, hogy >>próbálom jól érezni magam úgy, ahogy Anya akarná<<, vagy a személyes kedvencem a <<rossz, de megvagyok<<.”

Zsófi ott követi el a legnagyobb hibát, hogy nem mer segítséget kérni. A legminimálisabb megnyílást sem engedélyezi magának, nem hogy a teljes összeomlást.

“Annyira figyelni akartam mások érzéseire, hogy én egyedül maradtam az enyémekkel. Abban a pillanatban esett le, hogy mennyire az ellenkezőjét terveztem ennek az egésznek, hogy azért mentem el otthonról, mert nem akartam Anyára gondolni, és most itt vagyok egy taxiban az éjszaka közepén, és más sem jár a fejemben, csak ő. Ahogyan egyre többet gondoltam erre, egyre inkább fojtogatott a sírás, és alig vártam, hogy hazaérjek és bezárkózhassak a szobámba, ahol senkit sem ijesztek meg vele.”

Mint minden valamire való öngyilkosságról és depresszióról szóló könyv végén, itt is található a függelékben néhány fontos  telefonszám. Ezeket az előhívó és körzetszám nélküli, névtelenül és ingyen hívható számokat most én is itthagyom:

KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY: 116-111

Azoknak a felnőtteknek, akik aggódnak vagy kérdései, kételyei vannak egy gyerek biztonsága kapcsán:
116-000 

www.kekvonal.hu

A MAGYAR LELKI ELSŐSEGÉLY éjjel-nappal hívható segélyszáma: 116-123

“Azt hittem, hogy a terápia az igazán reménytelen esetek utolsó mentsvára, hogy oda csak azok mennek, akik már beleőrültek a fájdalmukba. De hidd el, nem is állhatna távolabb a valóságtól. Kiderült, hogy a fél világ küzd ilyen-olyan lelki problémákkal, és úgy járkálnak a pszichiáterhez meg a hipnoterapeutáikhoz, mint ahogy beugrasz a háziorvoshoz egy megfázással. Egyedül azt sajnálom, hogy erről senki sem beszél hangosan. Tényleg nem lett volna rossz, ha tudom, hogy nem kell szégyellnem magamat azért, mert segítségre szorulok.”

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu